A gépezetbe ott került egy kis homok, hogy nem számolt a saját szövegszerkesztőjén készített számlák metaadataival.
Hirdetés
 

Az egyik New York-i körzeti ügyészség múlt hét végi közleménye szerint akár 20 évre is börtönbe kerülhet az a 48 éves nagyvállalati menedzser, aki 2015 augusztusa és 2019 májusa között 6 millió dollárt csalt ki a cégétől tartalom nélküli informatikai szerződésekre hivatkozva. A vádak alapján a meg nem nevezett társaságnál különféle IT-vezetői pozíciókat betöltő, és így informatikai beszerzésekért is felelős Hicham Kabbaj kamu megrendelések kifizetését hagyta jóvá, amelyekkel mai árfolyamon számolva összesen 1,7 milliárd forint kárt okozott a munkáltatójának.

A módszere ráadásul meglepően egyszerű volt: létrehozott egy Interactive Systems nevű fedőcéget, amelytől aztán saját vállalata nevében termékeket és szolgáltatásokat rendelt. Mivel az Interactive Systems nem volt sokal több, mint egy név és egy hozzá tartozó bankszámla, a szállítások vagy a havi rendszerességű megbízások mögött sosem volt tényleges teljesítés, az aláírt igazolásokat azonban a társaság éveken keresztül kifizette a megvásárolt, de sosem létezett szerverekről vagy tűzfalakról.

Hogy elkerülje a lebukást, a csaló vagy kihagyta a szerződésekből a szériaszámokat és más azonosítókat, vagy újrahasznosította olyan eszközök szériaszámait, amelyekkel a vállalat már korábban is rendelkezett. A dolog azért elképesztő, mert a szóban forgó majdnem négy év során az Interactive Systems a 6 millió dollár fejében összesen 52 számlát állított ki a névtelenségben hagyott internetes társaságnak, de csak idén tavasszal lett valakinek annyira gyanús a dolog, hogy a hatóságokat is értesítsék.

Egyszerűen nem tűnt fel senkinek

Nem meglepő, hogy a nyomozók ezután már hamar felgöngyölítették az esetet, és a közlemény szerint szeptemberben le is tartóztatták a csalót. Az abszolút buktát az 52 darab számla között 4 olyan tétel jelentette, amelyet a gyanúsított Word dokumentum formájában készített el, a fájlok metaadataiból pedig kiderült, hogy a saját nevén lévő szoftver segítségével – miközben azok címzettje is saját maga volt. Ez egy internetes üzlet műszaki és üzemeltetési alelnökétől persze elég gyenge, de ennél is gyengébb, hogy a trükkökre évekig nem derült fény.

Az esetről beszámoló lapok természetesen azonnal a LinkedIn-re vetették magukat, és találtak is egy Hicham Kabbaj nevű felhasználót, aki pont New Yorkban, pont 2015 májusa és 2019 augusztusa között ezt a pozíciót is betöltötte a Rakuten globális marketinges részlegénél. (Érintettségéről a Rakuten nem volt hajlandó nyilatkozni.) Az ügyészség közleményében szereplő Hicham Kabbaj egyébként takarékos ember lehet, mivel készpénzben és vagyontárgyakban több mint 6 millió dollárt fizetett vissza korábbi vállalatának.

Az eset azonban így sem egyedülálló, hiszen 2016-ban például a Dallasban működő One Technologies egyik hálózati adminisztrátora gombolt le 2,4 millió dollárt a cégről – a módszere is nagyjából ugyanez volt, és ő is hosszú éveken keresztül szállította a kamu számlákat. Egy másik alkalommal a Jack Kent Cooke Foundation informatikai vezetője 1,3 millió dollár értékben számlázott fiktív szolgáltatásokat a szervezetének, ugyancsak a saját maga által létrehozott cégek nevében. A lebukáshoz neki is négy évre volt szüksége. Kérdés, hogy hányan lehetnek, akik nem teljesen egyedül és nem ennyire primitív módszerekkel talicskázzák kifelé a vállalatok informatikai beszerzésekre szánt forrásait.

Közösség & HR

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.