Csak úgy érdemes hamisítani a Wikipédiát, ahogy ez a kínai szerkesztő csinálta
Csupán egy véletlennek köszönhető, hogy lebukott. Pedig komplett 13-15. századi Oroszország-históriát kanyarított a közösségi enciklopédiára.
A gyárak sem ússzák meg a metaverzumot
Az Nvidia és a Siemens közösen dolgoznak egy olyan platformon, amellyel a remények szerint még jóval az első kapavágás előtt tűpontosan szimulálható lesz akár egy gyártóüzem teljes működése is.
Beindult a 3 nanométeres csipgyártás a Samsungnál
Az új generációs félvezetők természetesen minden tekintetben felülmúlják az előző széria képességeit. A 3 nanométeres technológia csiszolásától pedig további javulást ígér a gyártó.
Microsoft New Commerce Experience: "határozatlan időre" elhalasztva
Az új értékesítési modellre júliusban kellett volna a Microsoft szolgáltatásait az ügyfeleknek továbbértékesítő CSP-knek átállniuk.
Autonóm villamossági hálózat épül a BME-n
Az egyetem Ipar 4.0 Technológiai Központjában építi fel és üzemelteti a Schneider Electric.
Kihajítaná az országból a TikTokot az amerikai távközlési hatóság
Bár elvileg nem utasíthatja ilyesmire a szolgáltatókat, az FCC egyik bizottsági tagja bő két hetet adott az Apple-nek és a Google-nek, hogy a kínai appot eltávolítsa alkalmazásáruházából.
A falakon is átlátnak majd az izraeli katonák
Egy új fejlesztés valós időben, az alanyok mozgását is követve azonosítja az "élő objektumokat" a cementen és betonon keresztül.
Informatikushiány + deepfake = biztonsági probléma
Az FBI külön figyelmeztetést adott ki arról, hogy egyre többször próbálnak távmunkás álláskeresőként értékes belső adatokhoz jutni a deepfake-kel trükköző bűnözők.
A hazai felhasználók közel harmada még mindig kalózprogramokkal trükközik
Egy idén tavasszal készített kutatás szerint továbbra is jelentősnek tekinthető itthon a feketén beszerzett programok használata, ám pár éve ennél sokkal rosszabb volt a helyzet.
Ha ez a modell bejön, alapjaiban alakulhat át az 5G-s piac
Egy startup ellophatja a show-t az Intel elől a software defined csipek piacra dobásában. Az EdgeQ a mikrocellák telepítését és üzemeltetését is megreformálná.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.