A mobilhálózatokat is elérte az SDN, ráadásul a csipek szintjén
Nyáron jelentette be az EdgeQ nevű startup a base station-on-a-chip koncepcióját, és már megvan az első partnerük is, amely meglátta benne a saját üzletét.
Fájdalmas terápiával gyógyítaná az Intelt Pat Gelsinger
A pirulákat már bekészítette. Egy biztos: keserű lesz. Negyedéves eredményeket közölt az Intel.
Rögtön nagytakarításba kezdett a Twittert bezsákoló Elon Musk
Csütörtökön végre nyélbe ütötték a hányatott sorsú felvásárlást, a vállalat addigi vezetőit szinte azonnal ki is kísérték a Twitter San Franciscó-i központjából.
Az Apple egyelőre bírja a gazdasági ellenszelet
Cupertino negyedéves eredményei a többi nagy technológiai vállalathoz képest egészen jóra sikerültek. A rövidtávú előrejelzések azonban már itt is borúsabb hónapokat ígérnek.
Titkosszolgálati figyelmeztetés ellenére is beengedné a kínai csipgyártót a német kormány
A hamburgi kikötő ügye után a német szövetségi kormánynak újabb, kritikus tevékenységet érintő megállapodásról kell döntenie, és a jelek szerint most sem tud nemet mondani a kíniaknak.
Utólag teszi önvezetővé a mezőgazdasági gépeket a Kubota
Akkora a mezőgazdaságban a munkaerőhiány, hogy lassan nélkülözhetetlenek lesznek a maguktól is elboldoguló traktorok és egyéb munkagépek.
3+ milliárdért fejleszt digitális jóléti diszpécserszolgáltatásokat a 4iG
A társaság európai uniós nyílt közbeszerzés győzteseként alakíthatja ki a 65 évnél idősebb magyar állampolgároknak szánt környezetet.
Nehéz időkben ül trónra a Samsung-örökös
A dél-koreai óriás profitabilitása sokat romlott, ráadásul a gazdasági környezet várhatóan a közeljövőben sem lesz kedvezőbb. Az alapító börtönt is megjárt unokája viszont immár az első számú székből irányíthatja a céget.
Összeomlottak a negyedéves beszámoló hatására a Meta részvényei
A befektetők már nyíltan szkeptikusak a terméketlen metaverzumos nyomulással kapcsolatban, miközben a vállalat növekvő költségek mellett próbálja nekik eladni a csökkenő bevételeket.
22 milliárdra lőtte be a tőzsde a Mobileye-t
Az Intel tulajdonában lévő, önvezető technológiában utazó izraeli cég tegnap lépett a parkettre. Az uralkodó negatív hangulathoz képest meglehetősen sikeresen.
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.