Új közösségi hálózatot épít a Twitter alapítója
Jack Dorsey tavaly ilyenkor még a Twitter vezérigazgatója volt, most egy ott elindított kísérletéből lehet tényleges alkalmazás.
A táblagépeknél is szembe jött a valóság
Miközben a második negyedévben még tartották magukat a tabletes eladások, az idei harmadik periódus már nem sikerült rózsásra.
Nyílt forrású és szenzoradatok is gazdagítják majd a TomTom térképeit
A vállalat története egyik legjelentősebb bejelentésének nevezte az új platformját.
Ügyes innovációval pántlikázzák a zsebpénzt Szingapúrban
Az állam célzottan felhasználható elektronikus pénzeket bocsát ki. A vállalati szférában 2025-ig megszüntetik a csekkhasználatot is.
Orosz hekkereket pattintott le az amerikai pénzügyminisztérium
A minisztérium a nemrégiben bevezetett szigorúbb kibervédelmi szabályoknak tulajdonítja, hogy a Killnet próbálkozásai nem okoztak különösebb problémát.
Menekülnek a dolgozók a Foxconn csengcsoui gyárából
A vállalat magasabb pótlékokkal próbálja maradásra bírni őket.
A következő zöld forradalom a szerverszobában történhet
Ezt állítja Andrew Ng, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe: a mesterséges intelligencia.
Az az igazi tömeges leépítés, amit a LinkedIn művelt az Apple-nél és az Amazonnál
Egy fejlesztő szerint az üzleti közösségi oldalon egy nap alatt feleződött az Apple-alkalmazottak száma.
Sikerült egyetlen optikai kábelen túlhaladni a globális internetes sávszélességet
Sőt ahhoz képest is majdnem kétszeres sebességet értek el a dán tudósok egy új fotonikus csippel és a lézersugár különböző színekre bontásával.
A TikTok lett a legjövedelmezőbb alkalmazás
A kínai ByteDance nemzetközi piacra szánt közösségi platformja a reklámokat nem számolva is naponta 2,5 millió dollárnyi bevétel generált szeptemberben.
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.