A váltás hosszú és kemény menet lesz. Sokakon az sem segít, hogy az ECC-kiadás támogatását kitolták 2027-ig.

Már közel három éve, hogy az SAP bejelentette: csak 2027-ben állítja le a Business Suite 7 csomag és benne az ERP 6.0 vagy ECC támogatását (az eredeti céldátum 2025 volt). Az SAP azonban hangsúlyozta: a hosszabbítás ellenére stratégiai kérdés, hogy az ügyfeleit minél gyorsabban átterelje S/4HANA-ra, amit azzal is igyekszik vonzóbbá tenni, hogy 2040-ig vállal rá támogatást.

Egy a The Register birtokába jutott Gartner-elemezés szerint azonban az átterelési művelet nem halad megfelelő ütemben. A harmadik negyedév adatai szerint az ERP Central Componentet (ECC) használó ügyfelek 69 százaléka még nem vásárolt S/4HANA-licencet. A kutatócég nem is lát az áttérés felgyorsulására utaló jeleket. Így az is kérdéses, hogy minden érintett vállalat át tud-e állni az új rendszerre. Ha nem, technikailag akkor sincs vész, hiszen az SAP további három évig, azaz 2030-ig biztosít kiterjesztett támogatást, ám azt már 2 százalékos felárért.

Persze ezzel együtt túlzás lenne azt állítani, hogy az S/4HANA iránt nincs érdeklődés, csak a harmadik negyedév során értékesített több mint 20 ezer licenc 60 százalékát új ügyfelek vásárolták meg.

Nem elég az S/4HANA, felhő is kellene

Az sem könnyíti az SAP dolgát, hogy szeretné az S/4HANA-ra váltókat egyben on-premise-ről felhőre átállítani. Ebben is felemás a siker. Az átállást támogatására 2021 januárjában elindított RISE with SAP program keretében, amely a két váltást összekapcsolja, mindezidáig csak az S/4HANA-licencek felét tudták értékesíteni. Igaz, az idei harmadik negyedévben az arány már közelített a 60 százalékhoz.

A The Register összefoglalója ezzel hozza összefüggésbe azt is, hogy a harmadik negyedéves pénzügyi jelentés közzététele utáni elemzői konferenciahíváson Christian Klein vezérigazgató (a fenti képen) elbüszkélkedett az S/4HANA-val elért sikerekkel, de arról hallgatott, hogy hány ECC-ügyfél állt át az új rendszerre, illetve annak felhős változatára. A bevételi számok amúgy önmagukban impozánsak: a felhős S/4HANA bevételei éves szinten 81 százalékkal nőttek.

Ha egy vállalat SAP ERP-nél marad, egyetlen frissítési lehetősége az S/4HANA. A Gartner szerint az ügyfelek azért ódzkodnak mégis, mert nem látják azokat az üzleti előnyöket, amiért érdemes lenne már most lépniük. Ezt az ügyfelek körében végzett különböző felmérések szintén megerősítik.

A brit lap felidézi a német nyelvű SAP-felhasználókat tömörítő szervezet, a DSAG (Deutschsprachige SAP Anwendergruppe e.V.) idén márciusban készített felmérését, amely ebből a szempontból különösen tanulságos: 2021 elején mért 56 százalékról 2022 elejére 50 százalékra csökkent azoknak a szervezeteknek az aránya, amelyek számára az S/4HANA releváns volt az SAP-beruházásaik szempontjából. Igaz, enyhén csökkent a Business Suite platformra való költési hajlandóság is (25-ről 24 százalékra).

A brit és írországi felhasználók viszont nyitottabbnak tűnnek: ott egy friss felmérés szerint a válaszadó szervezetek 89 százaléka használja vagy tervezi használni az S/4HANA-t, míg tavaly még csak 74 százalék mondta ezt. Ráadásul az áttérést tervezők 70 százaléka a migrációt a következő három éven belül szeretné végrehajtani. Legtöbben a támogatás leállítását jelölték meg okként, de a válaszadók közel fele mondta, hogy szüksége van a csak S/4HANA-ban hozzáférhető funkciókra. Közel ennyien jelölték meg azt is, hogy üzleti transzformáció részeként hajtják végre az átállást.

Cloud & big data

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.