Ikonikus kék madarát is kirúgja a Twitter A komoly dizájnváltást a tulajdonos Elon Musk a tőle megszokott stílusban és formában vezette fel twitteres csatornáján.
Új piacra gyűrűzne be a Samsung Helyi lapértesülések szerint olyan fogyasztói szegmensre készül belépni a cég, ahol eddig technológiai óriások nem nagyon próbálkoztak.
Activision-felvásárlás: a Sony után az FTC is enyhülni látszik A napokban több győzelmet is elkönyvelhetett a Microsoft abban a kampányban, amelyet immár másfél éve folytat azért, hogy 68 milliárdért megvehesse az Activision Blizzard játékkiadót.
Lassan, de biztosan emeli a tempót az IKT-szektor Idén több mint 4700 milliárd dollárt költhet a világ informatikai és kommunikációs eszközökre, szolgáltatásokra. A Gartner szerint a piac jövőre bőven túlnő az 5000 milliárdon is.
Újságíró MI-vel házal a Google A keresőóriás nagy amerikai lapok vezetőségét igyekszik győzködni arról, hogy fejlesztés alatt lévő algoritmusán alapul majd az újságírás jövője.
A hazai mobilozók többsége 3-4 évig használ egy modellt A csere elérkeztekor jellemzően valamelyik családtagnak igyekszünk lepasszolni az eszközt, de a kiöregedő telefonok legtöbbje így is a fiókban végzi - derül ki egy hazai kutatásból.
Extra bevételt és 6 millió előfizetőt hozott a potyázás felszámolása a Netflixnek A cég tavasszal indított nagyszabású kampányt a szabálytalan jelszómegosztás ellen. A legutóbbi negyedév számait elnézve mindez nem botor, hanem bátor és helyes lépés volt.
Furcsán próbál pénzhez jutni a Reddit A platform mobilos alkalmazása új ikont kapott, amivel két gondja van a felhasználóknak: ronda és csak pénzért lehet visszavarázsolni az eddigi változatot.
Mindenki játszhat a Meta nagy nyelvi modelljével A Facebook anyavállalata több változatban is nyilvánosan elérhetővé tette a Llama 2-t, amivel többek között a generatív MI-vel kapcsolatos fejlesztések demokratizálódását szeretnék elősegíteni.
200 millió eurós bírság lett az Amazon és az Apple spanyol ügyletéből A helyi versenyhivatal szerint a két cég megállapodása korlátozta a kereskedelmi folyamatokat, ami negatív hatással volt a fogyasztókra.