A cég tavasszal indított nagyszabású kampányt a szabálytalan jelszómegosztás ellen. A legutóbbi negyedév számait elnézve mindez nem botor, hanem bátor és helyes lépés volt.

Az már a nyár elején érkező adatok alapján is látszott, hogy alapvetően nem lőtte lábon magát a Netflix azzal, hogy tavasszal szinte egészpályás letámadását indított a korábban hallgatólagosan megtűrt potyázók ellen. A háztartáson kívüli jelszómegosztás szisztematikus felszámolása a fő piacnak számító USA mellett bő 100 másik országban, köztük Magyarországon is megkezdődött májusban. Ennek eredményei pedig már tényként tűnnek fel a cég második negyedéves üzleti jelentésében [PDF].

A streamingszolgáltató az áprilistól június végéig tartó periódusban 5,9 millió előfizetővel tudta bővíteni ügyfélkörét, ami így már meghaladja a 238 milliót. Mindez 8 százalékos éves növekedésnek felel meg a tavaly ilyenkori 220 milliós táborhoz képest. A menedzsment tájékoztatása szerint a jelszómegosztás felszámolása sehol nem vetette vissza a növekedést, azaz az új előfizetők száma mindenhol meghaladta a lemondásokat.

Mindez meglátszik a bevételi adatokon is. A negyedéves forgalom 8,2 milliárd dollárra nőtt, 3 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet (változatlan árfolyamon számolva pedig a bővülés eléri a 6 százalékos ütemet). Az üzemi eredményhányad szintén jelentősen javult, ugyanakkor a szűk 1,5 milliárd dollárnyi nettó profit nagyjából megegyezik a tavaly kimutatott nyereséggel.

A potyázás visszaszorítása mellett a menedzsment másik komoly döntése az olcsóbb, hirdetéseket tartalmazó csomagok bevezetése volt tavaly novemberben mintegy tucatnyi fejlett piacon. Úgy tűnik, alapvetően ez is jó húzásnak bizonyult, mivel az már az idei első negyedéves számok alapján kijelnthető volt, hogy az USA-ban átlagosan több bevételt generált a reklámos csomagra előfizető ügyfél (előfizetési díj + reklámbevételek), mint a hasonló szintű, de hirdetésmentes, így drágább csomagot vásárló felhasználó.

Befejezik a munkát és tovább kísérleteznek

A vezetőség a negyedéves eredményekkel együtt jelentette be azt is, hogy a héten megkezdik a legális jelszóhasználatot célzó kampány utolsó fázisát, ami praktikusan a program általános kiterjesztését jelenti az eddig még kimaradt néhány területre.

Ezzel párhuzamosan pedig egy újabb bátornak mondható lépést is tett a menedzsment azzal, hogy az USA-ban és az Egyesült Királyságban megszűntette a legolcsóbb (Amerikában havi 10 dollárba kerülő) reklámmentes előfizetői szintet. A húzás annyiban nem váratlan, hogy Kanadában mindezt már júniusban megtette a Netflix.

A döntés következtében a cég legfontosabb piacán, az Egyesült Államokban így már közel havi 15,5 dollárt kell fizetni annak, aki nem hajlandó hirdetéseket eltűrni a lejátszás során. Ez az összeg azonban magasabb, némely esetben több mint kétszerese annak, mint amit a versenytársak túlnyomó többsége ajánl a felhasználóknak legolcsóbb reklámmentes csomagként.

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.