A cég legnagyobb piacán, az USA-ban is elkezdi kiküldeni felhasználóinak a figyelmeztetéseket, amelyekkel a szabálytalan jelszómegosztásnak igyekszik véget vetni.
Hirdetés
 

A Netflix egy tegnap közzétett tájékoztatása szerint az Egyesült Államokban is megkezdi azoknak a leveleknek a kiküldését, amelyekben a streamingszolgáltatás megfelelő használatára hívják fel a figyelmet. Mint ahogy a 24.hu beszámolójából kiderül, az intézkedés nem korlátozódik az USA-ra, és többek között a hazai felhasználókat is érinti.

A vállalat régóta küzd azzal a problémával, hogy gyakran egy előfizetést a szabályzattal ellentétben nem csak egy háztartás tagjai használnak. A jelszómegosztásnak köszönhetően ugyanis elég könnyű volt megosztani a szolgáltatást terheit külön élő rokonokkal, barátokkal. A bő 230 millió előfizetővel rendelkező Netflix becslései szerint 100 milliót is meghaladja azoknak a száma, akik ilyen formában jogosulatlanul férnek hozzá kínálatához.

Két út a megtisztulás felé

A fentebb említett tájékoztató levél ezt a gyakorlatot igyekszik felszámolni. A felhasználókat ebben egyrészt emlékeztetik a feltételekre, és felhívják a figyelmüket arra, hogy ellenőrizzék, milyen eszközök férnek hozzá a fiókjukhoz. Az eddig potyázó felhasználók számára pedig két lehetőséget is ajánlanak.

Az egyik a külön előfizetés megvásárlása, amelynek során a meglévő személyes adatok (pl. listázott, kedvelt vagy megnézett filmek, sorozatok) is átkerülnek az új ügyfélhez. A másik lehetőség egy extra külső felhasználói hely vásárlása az eredeti fiók mellé. Utóbbi az USA-ban 7,99 dollárba kerül havonta, nálunk ugyanakkor ennél jóval kevesebbet, 990 forintot kell fizetni. 

Az egyelőre nem világos, hogy a Netflix milyen eszközöket vet be a potyázók kiszűrésére, illetve hogy milyen hosszú türelmi idő után és milyen tipusú retorziókat tervez azoknál, akik az egyik felkínált lehetőséggel sem élnek, ám továbbra is több háztartásban használják a szolgáltatást.

Konzumer tech

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.