A tengerentúlon november elején indul az új szolgáltatási modell, amelyekre a hirdetők már rá is vetették magukat. A közönség majd később dönti el, hogy ér-e neki az egész cirkusz havi 3 dollárt.

Miután hónapok óta zajlott róla a spekuláció, a Netflix a hét közepén végre pontos részleteket is közzétett legújabb előfizetési szintjéről, a reklámokkal teleszórt alapcsomagról (basic with ads). A 6,99 dolláros havi díjért igénybe vehető szolgáltatás novemberben indul, és 3 dollárral kevesebbe kerül a reklámoktól mentes alapcsomagnál is, de annál értelemszerűen több korlátozást tartalmaz. A Netflix feltételei alapján a legolcsóbb ajánlatot választó ügyfeleknek óránként 4-5 percnyi reklámot kell majd elviselniük, és a licencmegállapodások miatt lesznek olyan műsorok, amelyekhez egyelőre hozzá sem férhetnek.

A streaming minősége sem lesz a lehető legmagasabb (legfeljebb 720p), és az előfizetőknek a letöltés lehetőségéről is le kell mondaniuk. A Netflix szerint a cég több száz hirdetései partnere már csaknem teljes egészében felvásárolta a szolgáltatás indulásakor rendelkezésre álló helyeket, amelyek a Microsoft által tavaly felvásárolt Xandr hirdetési szolgáltatóval értékesített, 15-30 másodperces reklámokat jelentenek. Az új csomag Kanadában és Mexikóban november 1-jétől, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban november 3-ától lesz elérhető, az első körben felsorolt 12 ország között Magyarország nem szerepelt.

Drága, de a hirdetők örülnek neki

A Netflix egészen a közelmúltig halogatta a reklámokkal támogatott előfizetői csomagok bevezetését, amivel végül kénytelen volt reagálni az üzlet lassuló növekedésre. A vállalat ugyanis az év első és második negyedévében is előfizetőket veszített, amire korábbi története során még nem volt példa. Most viszont a meg nem erőstett hírek szerint 60-65 dolláros CPM-et (ezer megjelenítésenkénti költséget) számol fel a hirdetőinek, amivel egyből a legdrágább streaming TV-s ajánlatok közé lépett. A csomag egyébként a 220 millió előfizetővel rendelkező Netflix várakozásai alapján 500 ezer új előfizetőt generálhat már az év végéig.

A kommentárok kitérnek a Disney+ Basic előfizetések december 8-ára tervezett indulására is, amelyeknek a Netflix minden szempontból megpróbál elébe menni. A Disney állítólag a CPM árazásában és az elvárt keretösszegek tekintetében is kedvezőbb feltételeket kínál a hirdetőknek, ezeket ráadásul jóval nagyobb értékű megállapodások részeként tárgyalta le az ügynökségekkel a szolgáltató veterán értékesítési csapata. A potenciális közönség persze itt is minimum kérdéses, így a hirdetők mindkét esetben kockázatot vállalnak a hagyományos tévézésről áttérő nézőkkel a hirdetések műfajával csak mostanában ismerkedő piacon.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.