Idén több mint 4700 milliárd dollárt költhet a világ informatikai és kommunikációs eszközökre, szolgáltatásokra. A Gartner szerint a piac jövőre bőven túlnő az 5000 milliárdon is.

Frissítette az infokommunikációs szegmensre vonatkozó idei és rövid távú előrejelzését a Gartner. Az amerikai piackutató az év felénél járva úgy látja, hogy informatikára és távközlésre összesen több mint 4,7 billió dollár értékben költ a világ 2023-ban, ami 4,3 százalékos éves növekedésnek felelne meg.

Érdekes módon ez a jóslat egyszerre tekinthető jobbnak és rosszabbnak is a Gartner ugyanebben a témában kiadott tavaszi jelentésében szereplő adatokkal összehasonlítva. Korábban ugyanis a teljes szektor idei teljesítményét összegszerűen csak bő 4,6 billióra saccolták, ugyanakkor a tavaszi kalkuláció szerint mindez 5,5 százalékos növekedési ütemet jelentett volna. A látszólagos ellentmondást az oldja fel, ha hozzátesszük, hogy a friss jelentésben a cég szakértői pontosították a szegmens tavalyi bevételeire vonatkozó számokat, ami megnövelte a bázisértékeket.

 

Globális IKT-piaci előrejelzés 2022-2024 - Gartner
Infogram

 

A helyzetértékelés szerint a nagyvállalati informatikai vezetők továbbra is vesztésre állnak az IT-tehetségekért folytatott versenyben, így inkább az automatizálást és a hatékonyságnövelést lehetővé tevő technológiákra költenek, hogy kevesebb alkalmazottal is képesek legyenek megfelelő léptékű növekedést produkálni.

Szélsőséges világ

Ahogy az már a tavasszal kiadott jelentésben is kitűnt, a legjobb helyzetben a szoftverek vannak. Ez a részterület minden évben, azaz 2022-től 2024-ig bezárólag kétszámjegyű növekedést ért el, illetve várható ér majd el. A fentebb említett automatizációs és hatékonyságnövelő projektek leginkább az olyan alapvető alkalmazások és platformok megerősítésében jelentkeznek, mint például a vállalatirányítási (ERP) és ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) alkalmazások. A felfelé tartó trendet erősítik a szállítók által bevezetett áremelések is.

A spektrum másik végén az informatikai eszközök gyártói szomorkodnak. Hardverekre, különösen fogyasztói termékekre mostanában nagyon nehéz vevőt találni, mivel a vásárlók a gazdasági nehézségekre reagálva inkább elhalasztják a cserét, és tovább használják régi készülékeiket. Az idénre prognosztizált 8,6 százalékos forgalomcsökkenést ugyanakkor jövőre már egy kisebb, 6,9 százalékra becsült emelkedés követheti. A helyzet súlyosságát ugyanakkor jól mutatja, hogy a Gartner szakértője szerint az eszközökre fordított kiadások legkorábban 2026-ban érhetik el a 2021-es szintet.

Lassan generál forgalmat

A piackutató jelentése megemlíti a manapság rendkívül felkapottá vált generatív mesterséges intelligenciát is. És bár úgy tűnik, a témáért sok üzleti és IT-vezető lelkesedik, ez egyelőre nem befolyásolja jelentősen az IT-kiadások szintjét. Hosszabb távon is leginkább az várható, hogy a generatív MI a már meglévő megoldásokon keresztül épül be a szervezetek működésébe. A legtöbb vállalat lassan és ellenőrzött módon fogja beépíteni a generatív AI-t olyan eszközök frissítésein keresztül, amelyek már beépültek az IT-büdzsébe - áll a Gartner előrejelzésében.

Piaci hírek

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.