A Gartner és az IDC számai alapján a szállítók többségének a világgazdaságban uralkodó állapotok ellenére sem lesz oka panaszra az idei forgalmat illetően.

Kihozta legfrissebb előrejelzését a Gartner az infokommunikációs piac idei teljesítményéről. Az amerikai piackutató szerint 2023-ban informatikára és telekommunikációra összesen közel 4 650 milliárd dollár értékben költenek világszerte. Mindez 5,5 százalékos növekedésnek felel meg, ami jól jönne a tavalyi, éppen csak plusznullásra kihozott "vegetáló" év után. 

Némileg más megközelítésben, de hasonló tendenciákat mutat a másik jelentős informatikai kutatócég szintén ma publikált anyaga. Az IDC szakértői tisztán az IT-s szektorra vonatkoztatva a továbbra is fennálló gazdasági problémák miatt ismét kicsit borúsabban látják az évet, és már csak 3,25 billió dolláros forgalmat, illetve 4,4 százalékos bővülési ütemet prognosztizálnak. (Utóbbit év elején 4,5 százalékra, tavaly novemberben azonban még 6,0 százalékra becsülték.)

 

Globális IKT-piaci előrejelzés 2022-2024 - Gartner
Infogram


Visszatérve a Gartner elemzésére, a cég szerint a makrogazdasági ellenszél sem lassítja érdemben a digitális átalakulás folyamatát, mivel a nehéz helyzetben a szervezetek többsége ezzel igyekszik költséget mérsékelni, hatékonyságot növelni és potenciális versenyelőnyhöz jutni.

Ellentétes irányú vektorok

Ugyan az előrejelzések alapján az IKT-szektor egésze idén és jövőre is felfelé tart, ám az egyes szegmensek rendkívül eltérő dinamikát mutatnak. A szoftverek például a már fentebb említett digitalizációs törekvéseknek köszönhetően valósággal szárnyalnak.

Hasonlóan erős, két számjegy körüli növekedés vár 2023-ban és 2024-ben is az IT-szolgáltatásokra. Utóbbi nem csupán a felhőszolgáltatások terjedésének, hanem a nagy technológiai vállalatoknál végrehajtott leépítési hullám ellenére még mindig problémát jelentő informatikushiánynak is köszönhető. A szervezetek ugyanis a belső szakértelem hiányát külső partnerekkel helyettesíthetik.

A spektrum másik oldalát a személyi eszközök és egyéb hardverek jelentik, amelyekért finoman szólva sem kapkodnak mostanában a végfelhasználók, legyen szó PC-kről, vagy éppen okostelefonokról. Ez a szelete a szektornak a tavalyi kétszámjegyű csökkenés után idén további majdnem 5 százalékkal mehet összébb. Ezeknek a termékeknek a gyártói számára ugyanakkor némi vigaszt jelentjet, hogy jövőre már erős, 11 százalékos visszapattanás látszik a Gartner üveggömbjében.

Piaci hírek

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.