Digitális ökoszisztémákban gondolkodnak az EU trösztellenes szabályozói
Kiterjesztik a technológiai vállalatokra vonatkozó trösztellenes vizsgálatok kereteit is, figyelembe véve például az ingyenes termékek és szolgáltatások piaci hatásait.
Az open source nagy öregje új megoldást talált a mozgalom alapproblémájára
Bruce Perens szerint van jó megoldás arra, hogy a fejlesztők ingyenesen fejlesztett kódjából vállalatok gazdagodnak.
10 millió dollár a vérdíj a Hive vezetőire. A lottó ötös is biztosabb
Főleg, hogy a csoport által használt infrastruktúrát már 2022 második felében felszámolták a hatóságok.
A Ciscónál is halmokba rakják a felmondóleveleket
A hálózati óriás idén már a sokadik technológiai cég, ahol jelentős mennyiségű dolgozó elküldésével igyekeznek optimalizálni az üzleti eredményeket.
Több mint 1 milliárd dollár váltságdíjat kaszáltak tavaly zsarolóvírusokkal
A 2022-es visszaesés csupán kivétel volt, nem trend – vonta meg a múlt év ransomware-helyzetének mérlegét a Chainalysis.
A kettéhajtható iPhone-on agyalhatnak az Apple-nél
Állítólag két ilyen iPhone-prototípust is fejlesztenek, sőt az összehajtható iPad is a csőben van, bár ezekből akkor sem feltétlenül lesz piaci termék, ha a pletykák tényleg igaznak bizonyulnak.
Programozható lesz Indiában a digitális rúpia
Sőt az offline használat lehetőségeire is nagy hangsúlyt fektetnek, tekintettel arra, hogy az ország távoli, hegyvidéki régióiban nem igazán állnak rendelkezésre megfelelő lefedettségű mobilhálózatok.
Keleti veszedelemként tekintenek a magyar webshopok a Temura
A hazai kereskedők negyedénél komoly forgalomcsökkenést hozott az agresszív marketingpolitikát folytató kínai szereplő megjelenése.
Átkeresztelte mesterséges intelligenciáját a Google, és pénzt is kér érte
Nem csak a modellt, a körítést is adja. Ez is drágább Magyarországon, mint az USA-ban.
Alapelvárássá válik az MI a PC-k és telefonok esetében
Az idén piacra dobott készülékek ötöde már úgy érkezik, hogy külön fel van vértezve a mesterséges intelligenciához kötődő feladatok elvégzésére.
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.