Állítólag két ilyen iPhone-prototípust is fejlesztenek, sőt az összehajtható iPad is a csőben van, bár ezekből akkor sem feltétlenül lesz piaci termék, ha a pletykák tényleg igaznak bizonyulnak.

Az Apple már javában dolgozik legalább két, szélességében összehajtható iPhone-készülék prototípusán, és ha végül tényeg piacra dobná valamelyiket, akkor az egyik legjelentősebb hardveres dizájnváltásról lenne a termék történetében – számolt be róla bennfentes forrásaira hivatkozva a The Information. A lap úgy tudja, hogy a vállalat már legalább egy gyártócéggel fel is vette a kapcsolatot azoknak az alkatrészeknek az ügyében, amelyekre szüksége lesz majd az összecsukható telefonok építéséhez.

Ez utóbbiak ma már a hagyományos okostelefonoknál kisebbek és hordozhatóbbak lehetnek, nem beszélve az olyan jellemzőikről, mint hogy 90 fokos szögben széthajtva állvány nélkül is lehet velük fényképeket készíteni. A kategória a Samsung 2019-ben kiadta a Galaxy Fold modelljével kapott kiemelt figyelmet, amit azután a Motorola, a Google és számos kínai márka is lekövetett saját eszközeivel, bár magas áruk és sérülékenységük továbbra is meghatározza a feltörekvő kategória piaci lehetőségeit.

Drágának biztos drága lenne

Az összecsukható telefonok újjáéledése ettől még elég látványos, a Samsung például sajtóhírek szerint 20 millió darab összehajtható okostelefon eladását tervezi 2024-re. A The Information persze kitár arra is, hogy a rejtélyes Apple-telefonok még a fejlesztés korai szakaszában vannak: Egyelőre tehát sincs rá semmi garancia, hogya vállalat valaha is elérhetővé tesz ilyen eszközöket a vásárlók számára, és nem meglepő módon maga az Apple sem reagált a közzététel előtti megjegyzéskérésre.

A cikkben egyébként azt is belengetik, hogy az iPhone-ok mellett ugyancsak fontolgatják az összehajtható iPad-ek lehetőségeit, sőt az összehajtható iPad-prototípusok kijelzőinek kidolgozására együttműködést folytattak az LG-vel és a Samsunggal is. A találgatások ezen a téren nem újkeletűek, mivel az Apple 2016 óta több szabadalmat is benyújtott már összecsukható készülékekre vonatkozóan, de az elemzők legkorábban 2025-re várnak ilyesmit, és akkor is valamilyen iPad-iPhone hibridre számítanak.

Konzumer tech

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.