Egyelőre csak maszatolnak, hogy ki kontrollálná a Facebook Libra valutáját
Az egyre erősödő politikai ellenállás szempontjából érdemes lenne rá válaszolni, hogy miként ellenőrizhetnek magánvállalatok egy általános fizetőeszközt, de a Facebook egyelőre csak a jóhiszeműségét bizonygatja.
Sokasodnak a problémák a Facebook Librája előtt
A közösségi hálózat egy hónapja bemutatott digitális valutája lehet, hogy sosem indul be. Az USA-ban épp egy személyre szabott tiltás tervezete jár körbe a képviselők között.
A Libra bevezetésekor fizeti meg a sorozatos botrányok árát a Facebook
Az Egyesült Államokban egyelőre nagyon alacsony az érdeklődés a új fizetési rendszer iránt, miközben már demokrata párti politikusok is a szolgáltatás indításának elnapolását kérik.
Üzembe állt az ötezredik kriptovalutás ATM
De ki használja ezeket és mire? És egyáltalán: mi van most a bitcoinnal?
Itt a Facebook Libra. Nyomokban kriptovalutát is tartalmaz
Mark Zuckerberg bejelentette a Facebook kriptovalutáját. A tervek szerint 2020-tól lehet használni.
Felhők között a LIBRA és az Invitel
A Libra legújabb, kis- és középvállalatoknak szánt szoftvere már felhőszolgáltatásként is igénybe vehető. Ebben a szolgáltatásban nagy szerepet játszik az Invitel Kozma utcai adatközpontja is. (x)
Szoftversó: IT beruházás nélkül kis- és közepes vállalkozásoknak
Több hazai szoftverszállító fogott össze, hogy közösen népszerűsítsék új szoftverszolgáltatásaikat az ősz folyamán szerte az országban a Szoftversó roadshown.
Kézi irányításra kapcsolhatnak a vállalatok
A szoftverszolgáltatásoktól és az okostelefonos alkalmazásoktól várják a fellendülést a vállalatirányítási szoftverpiac szereplői.
Vállalatirányítás okostelefonról
Mindent egy lapra feltéve forradalmasítaná az üzleti informatikai megoldásokat az SAP. A mobil vállalatirányítási megoldások már a hazai piacra is betörtek.
Szövetség az ügyviteli rendszerek hazai piacán
A Kulcs-Soft és a Libra Szoftver együttműködési megállapodást írt alá egymás termékeinek viszontértékesítésére és a két cég marketingtevékenységének összehangolására.

 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.