Amióta csak széles körben elérhetővé vált a ChatGPT, a technológiai vállalatok nem győzik túlharsogni egymást a mesterséges intelligencia kapcsán. A hájpvonatot pedig csak tovább fűtötték az elmúlt években futószalagon érkező optimista piackutatói előrejelzések és szakértői elemzések.
Töretlen bizalom
A Gartner legfrissebb jelentése is beleillik a sorba, hiszen annak ellenére, hogy tavaly év elején tett bátor jóslatai az AI PC-k gyors felfutásával kapcsolatban nem igazán jöttek be, a GenAI okostelefonok forradalmi hatásában továbbra is rendületlenül hisz.
Az amerikai kutatócég szakértői jelenleg úgy kalkulálnak, hogy év végére a fogyasztók közel 300 milliárd dollárt költenek az MI-feladatok elvégzésére kihegyezett mobilokra. Hogy milyen óriási piaci tortáról beszélünk, azt jól mutatja, hogy ez a summa az ötöde lehet annak, amit a végfelhasználók összesen kifizetnek 2025-ben mindenféle mesterséges intelligenciához kötődő eszközre, alkalmazásra és szolgáltatásra.
A Gartner azokat az okostelefonokat sorolta GenAI kategóriába, amelyek rendelkeznek neurális feldolgozó egységgel (Neural Processing Unit – NPU). Ezek a speciális csipek kifejezetten a nagy nyelvi modellek gyors, zökkenőmentes működtetésére lettek fejlesztve, így beépítésükkel megoldható, hogy a generatív algoritmusok magán az eszközön fussanak.
Mivel az újonnan megjelenő drágább telefonok egyre nagyobb része NPU-val szerelve érkezik, a GenAI részesedése természetszerűleg fog nőni az okostelefonos szektor egészét nézve. A friss jelentés alapján jövőre ez már összegszerűleg meghaladhatja a 393 milliárd dollárt, ami 32 százalékos növekedésnek felelhet meg, amennyiben bejönnek a Gartner számításai. A szakértők most azzal kalkulálnak, hogy 2029-ben már nem is fognak olyan csúcskategóriás mobilt bemutatni, amely ne rendelkezne GenAI-képességekkel.
A PC-knél sem ez húzza a szekeret
Amennyiben a közeljövő piaci számai beigazolják a piackutatói előrejelzéseket, az sem feltétlen jelenti azt, hogy a vásárlók a GenAI miatt szánják rá magukat egy-egy új eszköz megvásárlására. Erre ékes példát szolgáltattak a már korábban említett AI PC-k, amelyektől valóságos csodát vártak a szállítók.
Mostanra azonban teljesen világossá vált, hogy a fogyasztók nem tudják, és különösebben nem is akarják használni az AI PC-kben rejlő extra lehetőségeket. Azaz a gyártók olyan termékvonalat igyekeznek rásózni a fogyasztókra, amelyre jószerével semmiféle igény nem mutatkozott a végfelhasználók között. Ez a kereskedelmi megközelítés viszont egyelőre (az Apple kivételével) nem sok sikert hozott.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak