Bár ötször annyi okostelefont adnak el negyedévente, mint személyi számítógépet (2023 harmadik negyedévében kb. 340 millió versus 68 millió), az informatikai piac trendjeinek továbbra is fontos indikátora, hogy merre halad a PC-piac. És most az Intel és az AMD eredményei egyaránt azt mutatják: ismét felívelőben van. Sőt már rajzolódik a piac új inflexiós pontja: az ún. AI PC. Ettől várja a jelentős fordulatot Pat Gelsinger, az Intel, és Lisa Su, az AMD vezérigazgatója is.
Talán innen kell értelmezni azt is, hogy miért nem véli jelentős kihívásnak Gelsinger az Arm PC-piaci térnyerését. A brit csiptervező cég egyelőre nem tudott túlságosan izmos terméket felmutatni mesterséges intelligenciához, pedig igény lenne rá.
Pár év, és minden második gép AI PC lesz
Egyre többet lehet hallani a fogalmat: AI PC. Nagyon leegyszerűsítve olyan architektúrájú munkaállomásokat (desktop, laptop, notebook) takar, melyek képesek helyben futtatni LLM-eket (large language model), valamint rájuk épülő alkalmazásokat akár felhős háttérinfrastruktúra nélkül is. Ez hozza a PC-k új aranykorát, lengette be külön-külön, de nagy összhangban Gelsinger és Su.
Egy biztos, a piac a nagy processzorgyártók szempontjából jól alakul. Az AMD PC-s üzletága szeptember végén az elmúlt két év legerősebb negyedévét zárta. És sikeres volt az Intel Client Computing Groupja is, amennyiben az elmúlt két év legkisebb visszaesését szenvedte el. (Az, hogy a világjárvány után a piac bezuhant, a gyártókat valószínűleg nem lepte meg, de ettől még rosszul érintette.)
Eléggé egyöntetű a vélemény, hogy a piac elérte a mélypontját, és már az év végi ünnepi szezonban megindul felfelé. Lényegében ezt jósolja az összes kutatócég a Canalystól a Gartneren át az IDC-ig.
A PC-gyártók egyelőre a felhalmozott készleteik leapasztásán dolgoznak, és készülnek a Windows miatt várható új rohamra. (A Windows 11 eredeti verziója, a Home 21H2, a Pro 21H2, Pro Pro for Workstations 21H2 és a Pro Education Version 21H2 októberben kapta meg az utolsó nagy frissítését, a Microsoft ezeket a verziókat a jövőben már nem támogatja.)
A Microsoft szerepe azonban az AI PC szempontjából nagyon fontos. Azzal ugyanis, hogy a desktopra hozta a mesterséges intelligenciát, egyben új piacot nyitott a PC-piac szereplői előtt. A piacelemzők várakozása az, hogy az AI PC-k terjedése 2025-től robban be, 2027-ben pedig az összes szállított PC mintegy 60 százaléka ilyen gép lesz.
Persze ehhez kell még néhány dolog. Mindenekelőtt az, hogy legyen sok MI-alapú alkalmazás. Ilyeneket ugyanis egyelőre csak a Microsoft szállít nagyobb körben: tegnap jelentették be, hogy a Copilotot általánosan elérhetővé teszik a Microsoft 365 vállalati felhasználóinak. Elemzők szerint azonban nagyon nagy szükség lenne egy "killer appra", ami kikényszerítené az általános gépcserét, és a Microsoft megoldásai között egyelőre sincs ilyen.
És az Apple?
Ha igaza van Gelsingernek, az Apple középtávon bajba kerülhet. A PC-piac visszaesése az almás márkának fájt a legjobban, a harmadik negyedévet mínusz 24 százalékkal zárta, miközben a piac egésze csak 9 százalékot esett.
Az Apple továbbra is saját Arm-alapú csipjeire fogad. A napokban mutatta be az ünnepi szezonra szánt új gépeit, melyekbe már az M3 processzor dolgozik. Az új csipek állítólag (értsd: az Apple mérései szerint) az M2-knél 15 százalékkal, az M1-eknél 60 százalékkal gyorsabbak nagy terhelésnél.
Az új CPU-ból három altípus készül. Az alap M3-ban a 8-10 magos (központi feldolgozó egység + grafikus feldolgozó egység). Az M3 Pro 12+18 maggal, az M3 Max 16+40 kerül a gépekbe. A Pro 40 százalékkal, a Max pedig 250 százalékkal gyorsabb az alap M3-nál.
Ami az AI PC koncepciót illeti, az Apple egyelőre elintézte annyival, hogy az M3 Max mesterséges intelligencia fejlesztésére is alkalmas. És ha ez igaz, akkor lehet, hogy Gelsingernek újra kell gondolnia az Arm PC-piaci lehetőségeit.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak