A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.

Amikor harminc éve elkezdtem, minden háztartásba számítógépet akartunk vinni. Ma a Copilotot szeretnénk minden eszközbe bevinni – mondta Satya Nadella tegnap a Microsoft New York-i rendezvényén, amikor bejelentette, hogy a szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-rendszernek részévé teszik a Copilotot – és ezzel együtt a Bing és az Edge is megkapja. Aztán a Windowst gyorsan követik majd az alkalmazások is: november 1-jén költözik be a Microsoft Office-ba, igaz, első körben csak a vállalati ügyfelek csomagjába, az egyéni felhasználók később, de még az év során kapják meg ezt a frissítést.

A Copilot a Windows 11-ben ingyenes. Nem így az Office-ban: használatáért havi 30 dollárt kér a Microsoft, amit a vállalat azzal indokol, hogy a mesterségesintelligencia-asszisztens jelentős számítási kapacitásokat köt le. A 30 dollárt a Microsoft globális árként emlegeti, de ez régiónként módosulhat (szóval egyelőre nem lehet tudni például, hogy Európában ez pontosan hány eurót is fog jelenteni).

Kontextusfüggő, hogy mit csinál

Ugyan a bemutatón a Microsoft vezetői úgy beszéltek a Coplitoról, mint valami egységes termékről ("egyetlen élményben" egyesítettek minden MI-képességet), a részletekből kiderült: kontextustól függően változik, pontosan milyen támogatást, funkcionalitást nyújt. A Paint alkalmazásban például segítségével pár kattintással el lehet távolítani képek hátterét, ami korábban pepecselős kézi munka volt. Emellett megkapja a Cocreator preview kiadását is, amely az OpenAI DALL-E modellje alapján készít szövegből képet. Az Outlooknál ellenben e-mailek írásában segít.

A Windows 11 Copilotja ezzel szemben kevésbé feladatspecifikus, ami inkább a munkafolyamatok automatizálásában segíthet. Bizonyos helyzetekben a Windows Copilotja egy célfeladatra használható parancsikonrendszer (mint egykor a sokszor ismétlődő feladatokra készített makrók). A Windows tálcáján aktivált Copilot elfogadja a gépelt szöveges vagy a hangos utasításokat is.

Bár a prezentációk hangsúlyozták, hogy a Copilot kiemelten kezeli a magánélet védelmét és a biztonságot, az is kiderült, hogy lényegében az egész rendszerhez és minden érzékeny információhoz hozzáfér. A Microsoft magyarázata szerint mélyen integrálni kellett a Windowsba, hogy hatékony legyen, és hozzá kell férnie minden e-mailhez, dokumentumhoz, fájlhoz, lekérdezésekhez és mindenféle külső alkalmazásokhoz, például még a Spotify-hoz (hogy a felhasználó hangulatához illeszkedő lejátszási listákat rakjon össze) vagy a Shopify-hoz is.

Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy egy jobb gomb vagy hangutasítás hatására a Copilot megfogalmazzon egy sztenderd mailt, vagy előállítson egy bejegyzést valamilyen közösségi platformra, a meetingekről összefoglalót készítsen, a családi programokhoz kirándulási javaslatokat adjon, jegyeket foglaljon és így tovább.

A Copilot mögött több modell dolgozik, melyek a kéréstől függően válnak aktívvá. A Bing Image Creator és a Microsoft Designer például az OpenAI legújabb képgeneráló modelljével, a DALL-E 3-mal kommunikál (a képeken időbélyeggel is ellátott digitális vízjegy mutatja majd, hogy MI-vel készültek). A friss információkat a Microsoft Bing keresője szállítja majd, amihez a Copilot valós időben kapcsolódik.

A bemutató nem adott mindenre megnyugtató választ

Elemzők szerint bármennyire látványos és ígéretes is a Microsoft Copilot, a bemutató egy fontos kérdésre nem adott választ: hogyan szűri ki a rendszer a hallucinációt? Ez minden LLM-nél, azaz nagy nyelvi modellnél létező probléma, még akkor is, ha egy modell csak a vállalat belső adatait használja, mondta a Handelsblattnak Jason Wong, a Gartner elemzője, aki a helyszínen nézte végig a bemutatót.

Egyelőre a Microsoft válasza erre annyi, hogy a Copilot menüjében van egy kis felirat, ami arra figyelmezteti a felhasználót, hogy az MI által generált tartalom hibás is lehet.

Cloud & big data

Még az Intelre is vonatkozik a rezsicsökkentés

Igaz, nem nálunk, hanem Írországban. Tavaly állítólag 30 millió eurót kapott az orosz-ukrán háború hatásának ellensúlyozására.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.