A harmadik negyedéves előzetes adatok alapján kevesebb mint 65 millió számítógép talált gazdára, ám a Gartner szerint az ünnepi szezon trendfordulót hoz.

Még mindig orral a föld felé haladnak a személyi számítógépes szállítások, de ha minden igaz, már éppen zajlik a felemelkedési manőver. Legalábbis erre jutott a Gartner legutóbbi szektoriális elemzésében.

Az amerikai piackutató előzetes adatai szerint az idei harmadik negyedévben nagyjából 64,3 millió darab PC-t forgalmaztak a gyártók, ami kereken 9 százalékkal múlja alul az egyébként parádésnak szintén nem tekinthető tavalyi teljesítményt. Ezzel a szegmensben immár két teljes éve tart a csökkenés.

A szállítási számok alapján a legnagyobb szereplők pozíciója nem változott érdemben, de a listavezető Lenovóra egy kicsit rámászott a fő rivális HP. Utóbbi ugyanis az egyetlen nagy gyártó volt a periódusban, amelyik szembemenve a globális trenddel, még növekedni is tudott.

A Gartner előzetes adatai az idei harmadik negyedév alakulásáról a PC-piacon (millió db)


Hasonlóan az év elejéhez, a legrosszabbul ismét az Apple járt, mivel 2022-ben produkált jó eredményét nem tudta megismételni. Cupertino eladásai éves összehasonlításban negyedével zuhantak.

Itt a vége?

A Gartner anyaga a sok negatív adat felsorolása ellenére ugyanakkor optimista hangot üt meg. A cég szakértői szerint az idei utolsó negyedévben fordulhat át az inga, és kezdődhet jövőre egy stabil növekedési szakasz. Ennek egyik hajtóerejét üzleti oldalon a Windows 11 generálta forgalomnövekedés adja, a fogyasztói szegmensben pedig az hozhat plusz keresletet, hogy a pandémia idején vásárolt gépek kezdenek elöregedni, így előbb-utóbb cserére szorulnak. A Gartner összességében 4,9 százalékos növekedést jósol 2024-ben.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.