Az Nvidia a Microsoft támogatásával rúghatja rá a PC-piac ajtaját az Intelre – számolt be róla meg nem erősített értesüléseire hivatkozva a Reuters.

A Reuters forrásai szerint Microsoft 2024-ben jár le a Microsoft és a Qualcomm exkluzív megállapodása az ARM architektúrára épülő, Windows-kompatibilis csipek fejlesztésére, a szoftvercég pedig más gyártókat is arra ösztönöz, hogy időben lépjenek be az újonnan nyíló piacra. A hírügynökségnek nyilatkozó elemző is úgy látja, hogy a Microsoft a korábbi Intel-függőség tanlulságait levonva nem érdekelt benne, hogy a Qualcomm maradjon ezen a területen az egyetlen szállító, és azt várja új partnereitől, hogy MI-funkciókat építsenek az általuk tervezett CPU-kba, ahogy a mesterséges intelligencia a Windows használatának is egyre meghatározóbb részévé válik.

Itt jön be a képbe az MI-csipek piacát letaroló Nvidia, ahol a Reuters bennfentes értesülései szerint már megkezdték a Windows operációs rendszerre szabott CPU-k tervezését az ARM technológiájával. Ez utóbbit állítólag kulcsfontosságúnak tartják a Windows PC-k jövőjének szempontjából, amennyiben az Apple is három év alatt közel megduplázta piaci részesedését, mióta saját ARM-alapú csipjeit használja a Mac számítógépekben. Problémát "csak" az a sok milliárd dollárnyi befektetés és több évtizedes munka jelenthet, amit a fejlesztők az x86-os architektúrán futó kódok fejlesztésébe öltek, azok ugyanis nem vihetők át automatikusan más gépekre.

Mindent feltesznek a mesterséges intelligenciára

Bár az Intel is MI-funkciókkal erősít, és a Reuters értesüléseit senki sem erőstette meg hivatalosan, az Nvidia és az ARM részvényei is 3-4 százalékkal erősödtek a hírügynökség beszámolójának megjelenését követően. A jelentés egyébként felidézi, hogy más (és szintén meg nem erősített) hírek szerint az AMD is ARM-technológiás csipekel készül a PC-piacra, amelyeket a Reuters egyik forrása 2025-re vár az Nvidia új CPU-ival együtt. Ezzel két meghatározó gyártó is csatlakozna a Qualcommhoz, amely 2016 óta szállít ilyen komponenseket, és éppen egy új csúcsprocesszor bejelentésére készül, amelyet az Apple korábbi mérnökei terveztek a számára.

A hírügynökség mindezek alapján arról értekezik, hogy az Nvidia, az AMD és a Qualcomm közös erőfeszítései hogyan rázhatják fel a PC-ágazatot, amit sokáig az Intel és az x86-os rendszerek uraltak, de ami egyre nehezebben viseli az Apple irányából ránehezedő nyomást. A versenytárs egyedi csipjei ugyanis jobb akkumulátor-üzemidőt és teljesítményt biztosítanak a Mac számítógépeknek. A Reuters forrásai szerint azonban a Microsoft vezetősége akkor határozta el magát az ARM-es stratégia mellett, amikor egyértelművé vált, hogy az ARM-alapú processzorok mennyivel hatékonyabbak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos folyamatok kezelésében.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.