Idén vélhetően 3,8 százalékkal nőhet és a 400 millió darabos szintet is meghaladhatja a PC-k és táblagépek összesített tortája – állítja az IDC friss jelentése.

Miközben a személyi számítógépek esetében sem a javuló világgazdasági klíma, sem a Windows 10 életciklusának közelgő vége, sem a sokak által messiásként emlegetett AI PC-k megjelenése nem tudta pozitívban tartani a szegmenst a legutóbbi negyedévben, a korábban már több nehéz éven is áteső tabletek valósággal rakétáznak. Az IDC legutóbbi jelentése ennek a két részpiacnak az együttes idei teljesítményét vette górcső alá, ahol az egyik fél gyengélkedését eltűnteti a másik brillírozása.

A piackutató által személyi számítógépes eszközöknek hívott közös halmaz idén a várakozások szerint 3,8 százalékkal nőhet, ami darabra 403,5 millió készülék leszállítását jelenti. Az eltérő lendületet mutatja, hogy ezen belül a táblagépek megközelítőleg 10 százalékkal erősödhetnek a tavalyi forgalomhoz képest. Ezzel szemben a PC-gyártók annak is örülhetnek, hogy valószínűleg sikerül plusznullás eredménnyel letudni 2024-et.

A személyi számítógépek idei gyenge teljesítménye mögött részben a már említett AI PC-kkel kapcsolatos gyártói álmok és a fogyasztói preferenciák között tátongó szakadék áll. Az iparági jelentés is kitér rá, hogy hiába van nagy felhajtás a mesterséges intelligencia körül, amíg a szállítók mindezt nem támasztják alá valóban hasznos új képességekkel és funkciókkal, addig nem nyílnak szélesre a pénztárcák. (Ez már csak azért is nehéz lesz, mert a témában végzett eddigi kutatások sem túl hízelgőek.) 

Hosszabb távon a PC a nyerő

A problémák ellenére az elkövetkező években megfordul a trend. A PC-k jövőre szép, 4,3 százalékosra becsült növekedésre számíthatnak, amit szerényebb, de kitartó bővülési periódus követhet a szakértői előrejelzés szerint. Ehhez képest a tabletek az idei "tombolás" után teljesen befékeznek, és nagyjából az idén elért szint környékén stabilizálódhat a forgalmuk.

 

PC-k és táblagépek éves növekedési rátájának alakulása (forrás: IDC)


A fentebbi oszlopok ötvözéséből kirajzolódik a személyi eszközök jövője is. A 2028-ig tartó periódus végére az idei bő 400 milliós forgalom 420 fölé nőhet, ami éves átlagban szerény 1 százalékos bővülésnek felel meg.

Mobilitás

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.