Redmond látványos mosolyoffenzívát indított, amivel igyekszik elébe menni a januárban bejelentett gigafelvásárlással kapcsolatos aggályoknak.

Saját alkalmazás-áruházában alkalmazkodó új, átfogó irányelvekkel és komoly fogadalmakkal jelentkezett a héten a Microsoft. A témával kapcsolatban kiadott, a cég elnöke által jegyzett blogbejegyzésben Brad Smith nyíltan felvállalja: mindezekkel igyekeznek meggyőzni a világ különböző hatóságait és szabályozó testületeit arról, hogy nem lesz versenytorzító hatása annak, ha rábólintanak az Activision Blizzard játékkiadó év elején bejelentett, közel 70 milliárd dolláros felvásárlására.

A proaktív hozzáállással Redmond egyébként két legyet is üthet egy csapásra, hiszen az USA-ban éppen a törvényerőre emelkedés felé halad egy olyan jogszabálytervezet, amely jelentősen megkötné az alkalmazásboltok üzemeltetőinek kezét azzal kapcsolatban, miként bánhatnak a platformjukat használó külső fejlesztőkkel.

Mindenki játszhat majd mindennel

A konzolos játékok piacának egyik legkomolyabb fegyvere hagyományosan az, ha valamelyik gyártónak sikerül exkluzív megállapodást kötni egy népszerű alkotás fejlesztőjével. Sokszor az ilyen kizárólagos dílek jelentik a mérleg nyelvét annak eldöntésekor, hogy egy microsoftos Xbox vagy a Sony gyártotta PlayStation kerüljön a kosárba. A számtalan világsikert hozó játékot magáénak tudó Activision Blizzard felvásárlásának bejelentésekor természetesen rögtön felmerült a platformexkluzivitás kérdése is.

Ezzel kapcsolatban januárban még csak annyit közölt a Microsoft, hogy az Activision Blizzard a Sonyval kötött minden érvényben lévő megállapodását betartja. Ennél is tovább mennek azonban a tegnapi blogbejegyzésben, amely szerint a cég elkötelezett abban, hogy a Call of Duty és más sikerfranchise-ok későbbi részeit is a játékosok legszélesebb köre élvezhesse. Az ígéret ráadásul nem csupán a PlayStation-tulajokra vonatkozik, hanem a Nintendo népszerű konzoljára is.

Mint egy nyitott könyv

A bejelentés másik, termetesebb részét a Microsoft Store-ban alkalmazandó új irányelvek felsorolása teszi ki. Ezekkel a cég a 2020-ban bevezetett szabályokon igyekszik további szigorításokkal élni, ám nem a felhasználók vagy a partnerek, hanem saját platformgazdai szerepkörére nézve. A kimondott cél az, hogy az alkalmazás-áruház nyitott, szabad versenyt ösztönző rendszer lehet, ahol a felhasználók biztonsága és személyes adatai feletti kontrollja maximálisan biztosított.

Az Open App Store Principles négy fő pillérre épül. Az első a minőség és a biztonság, illetve a felhasználói adatkezelés alapvető követelményeit rögzíti.

A második arra ad garanciát, hogy a Microsoft semmilyen módon nem különbözteti meg, hozza előnybe saját megoldásait a külső fejlesztők szoftvereivel szemben.

A harmadik láb a méltányosság és átláthatóság kettőséről szól. Előbbi némiképp átfedésben van az előző ponttal, hiszen itt a vállalat újra hangsúlyozza az alkalmazások egyenlőségét, ideértve például a keresési találatoknál, egyéb rangsorolásoknál alkalmazott szabályokat. Átláthatóság alatt a Microsoft a promóciókra és hirdetésekre vonatkozó szabályok egyértelműségét, illetve ezek következetes és objektív alkalmazását érti.

Végezetül talán a legkomolyabb tétel: a fejlesztőkre vonatkozó vállalások. Ezek között szerepel például az alkalmazáson belül használt fizetési rendszer megválasztásának szabadsága, de az is az app gazdájára van bízva, hogy a különböző alkalmazásboltokban milyen feltételekkel, kedvezményekkel kívánja termékét értékesíteni. Szintén fontos elemnek tekinthető a fejlesztők és a felhasználók közötti alkalmazáson belüli kommunikáció korlátozások nélküli biztosítása.

Mi nem vagyunk olyanok, mint ők

A fenti pontok jó része olyan témákat érint, amelyeket az Apple (és jórészt a Google) következetesen elutasít, megakadályoz a saját alkalmazásboltjával összefüggésben. Például az alkalmazásokon belüli fizetések kezelése, illetve az ezek után levont tetemes üzemeltetői jutalék az utóbbi időszakban komoly viták tárgyát képezi szerte a világban. Az Epic Games kvázi szabadságharcként tálalva saját történetét 2020 nyarán nyíltan szembement a két nagy platformtulajdonos előírásaival. Ebből hatalmas pereskedés kerekedett, a Microsoft pedig következetesen az Epic pártjára állt a kérdésben. Az ügy még mindig nincs lefutva, de az első ítélet inkább Cupertinónak kedvezett.

Az Apple (és a Google) azonban nem alhat nyugodtan, hiszen globálisan kormányzati vizsgálatok, állami indíttatású perek és törvénymódosítások formájában igyekeznek zablát rakni a túlságosan nagyra nőtt, és a kritikusok szerint a játékszabályokat túlságosan magukra szabó techmamutokra.

A korábban saját böngészője preferálása miatt kis híján feldarabolt Microsoft ebben a játszmában igyekszik a jófiú szerepét eljátszani, amihez újabb muníciót szolgáltatnak a most bejelentett irányelvek. Ugyanakkor érdemes azt is megemlíteni, hogy ezek a pontok egyelőre csak részben vonatkoznak az Xbox áruházára. A cég mindezt azzal magyarázza, hogy a konzolos piac teljesen másképpen működik (a hardvereket jellemzően veszteséggel értékesítik, a profit a játékok és szolgáltatások értékesítéséből származik), de elhangzott egy ígéret is, miszerint a jövőben azon lesznek, hogy a két platform irányelvei minél közelebb kerüljenek egymáshoz.

Piaci hírek

Angol startuppal pallérozza a Galaxy AI-t a Samsung

A dél-koreai vállalat a felvásárlástól azt reméli, hogy az eszközein futó algoritmusok a lehető legtestreszabottabb szolgáltatásokat nyújtják majd a felhasználóknak.
 
Nincs automatikus és egyszerű út a felhőnirvánába, pedig a buktatók többségét viszonylag egyszerűen el lehetne kerülni.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.