Cupertino a PC-s játékplatform üzemeltetőjét igyekezett bevonni az Epic Games elleni jogi procedúrába, ám az köszönte szépen, de nem osztja meg az Apple-lel belső adatait.

Az ellenségem ellensége a barátom - gondolhatta az Apple, amikor az Epic Games ellen tavaly nyár óta folyó küzdelmébe megpróbálta behozni a Valve-ot. Utóbbi tulajdonában van a Steam, a PC-s játékok legnagyobb digitális terjesztési platformja, a vállalat maga pedig valóban nem kebelbarátja az Epic Gamesnek, mivel az a fejlesztőknek, kiadóknak kedvezőbb feltételeket biztosító saját digitális áruházával igyekszik megtörni a Steam egyeduralmát.

Cupertino még tavaly novemberben kezdeményezte a Valve beidézését az Epic Gamesszel folytatott perében, azt követelbe, hogy a Steam tulajdonosa hatalmas mennyiségű üzletileg érzékeny adatot szolgáltasson a platform értékesítési számairól és általában a működéséről. Mindezt több évre visszamenőleg, gyakorlatilag a teljes játékállományra vonatkozóan.

Az Apple első körben többek között azt kérte, hogy a Valve dokumentumokkal igazolja, hogy mennyi volt az egyes programok éves forgalma, beleértve és külön kitérve a játékokon belüli fizetési lehetőségekre. Szintén a kért információk között volt az éves hirdetési bevétel, a külső termékek éves értékesítésének alakulása, illetve az is, hogy összességében a Steam milyen forgalmat produkált évente, és hogy ebből végül mekkora profitot realizált a Valve. Az Apple ezen kívül a Steamen megjelent programokról egy teljes listát kért, ahol nem csak a játékok neve kell hogy szerepeljen, hanem azok dátum szerinti elérhetősége, ára, alkalmazáson belüli vásárlási lehetőségei.

A fenti, meglehetősen alapos adatigénylés eredetileg több mint 30 ezer játékra vonatkozott, ám a hírek szerint Cupertino némi önmérsékletet mutatva ezt később mintegy 600 címre szűkítette. Más kérdés, hogy a Valve egy ekkora csomagot sem akar pántlikával átkötve átadni az Apple-nek. A Steam üzemeltetője ugyan bizonyos észszerű mértékig hajlandó volt együttműködni az almás vállalattal, ám arról a Valve-nál hallani sem akarnak, hogy ennyire részletesen kiteregessék a kártyáikat egy per kedvéért, amihez álláspontjuk szerint semmi közük. Ez utóbbit a cég meglehetősen frappánsan fogalmazta meg: "a Valve nem az Epic, a Fortnite pedig nem elérhető a Steamen".

Királyok csatája

Mint arról mi is beszámoltunk, az Epic Games tavaly augusztusban igen bátor lépésre szánta el magát azzal, hogy a népszerű Fortnite játékának mobilos változatában közvetlen, ráadásul jelentős diszkontot tartalmazó fizetési lehetőséget helyezett el. Mivel az ilyen tranzakciók után mind az Apple, mind a Google komoly, 30 százalékos jutalékot szed, így kérdés sem fért hozzá, hogy ezt nem fogják eltűrni a kincseskamrájukat féltve őrző digitális cégóriások.

A válaszcsapás szinte azonnal érkezett is: a kiadókra vonatkozó felhasználási feltétlek megsértése miatt a Fortnite először az App Store, majd nem sokra rá a Play Áruház kínálatából is eltűnt. Hogy ez mennyire nem érte váratlanul a játék kiadóját, arról árulkodik az a videó, amelyet még a kitiltás napján élesítettek a Fortnite csatornáján.

A fentiek miatt természetesen mindenki mindenkit elkezdett beperelni. Az Apple ellen vívott jogi csatározásba aztán olyan komoly nevek is beszáltak mint például a Microsoft. Sőt nem sokkal később egy valóságos koalíciót is sikerült összetoborozni: Coalition for App Fairness alapítói gyökeres változásokat szeretnének kierőszakolni az Apple alkalmazásboltjának működésében.

Piaci hírek

500 ezer megrendelőnél jár a Starlink űrinternete

Már majdnem másfél ezer holdat állítottak pályára, a rendszer bétatesztjét is lezavarnák a nyár végéig.
 
Májusi mellékletünkben az IT infrastruktúra automatizálásának aktuális kérdéseit járjuk körül, figyelembe véve az üzemeltetői és a fejlesztői megfontolásokat is.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

Az elmúlt tíz évben radikális változás történt az adatfeldolgozásban, ami az infrastruktúrát is átalakította.

a melléklet támogatója a Dell Magyarország

Ha bővítené tudását és fejlődne a digitális transzformáció területén, látogasson el a Transformation-experts.hu oldalra, ahol egy gyors regisztráció után inspiráló cikkek, esettanulmányok, prezentációk, videók és egyéb szakértői anyagok széles tárházához kap hozzáférést.

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.