Túlzásnak, sőt riasztónak tartják a bizonytalan jövőre feltett téteket, a fókuszt visszairányítanák a Meta-Facebook jövedelmező alaptevékenységére.

Az Altimeter Capital elnök-vezérigazgatója, Brad Gerstner nyílt levelében figyelmeztetett rá, hogy a gyenge fókusszal és felduzzasztott létszámmal és működő üzletek is teljesíthetnek jól a növekedésüknek kedvező körülményekközött, de ezek a jellemzők egyből végzetessé válnak a növekedés lassulásával és a technológia fejlődésével. Gerstner a Medium online platformon közzétett üzenetében megállapítja, hogy a Meta (Facebook) befektetői azzal párhuzamosan vesztették el a társaságba vetett bizalmukat, ahogy az folyamatosan növelte kiadásait, miközben nagyjából mindenki megegyezett benne, hogy a Meta alaptevékenysége már tavaly ősszel megfeneklett.

Miután a cég a nevét is megváltoztatta, és folyatosan öntötte a dollármilliárdokat Mark Zuckerberg alapító vezérigazgató rögeszméjébe, a metaverzum felépítésébe, részvényeinek értéke is soha nem látott lejtmenetbe kezdett, a helyzet pedig azóta sem javult. Az Altimeter Capital vezetője a Meta részvényeseként is úgy látja, hogy az értékvesztés a vállalat jövőjébe vetett bizalom hiányát tükrözi, és nem csak a kedvezőtlen piaci környezetet. Szerinte az embereket összezavarja, hogy ténylegesen mit is jelent a metaverzum, ami talán nem lenne ekkora probléma, ha évente 1-2 milliárd dollárt fektetnének a fejlesztésekbe – az évi 10-15 milliárdot viszont már túlzásnak tartja.

Ideje egy metás Bokros-csomagnak

Mivel a Meta már korábban közölte, hogy erőfeszítései alsó hangon 10 év múlva fordulhatnak majd termőre, Gerstner szerint egy ilyen 100 milliárd dolláros nagyságrendű befektetés a bizonytalan jövőbe még a Szilícium-völgyi standardokhoz képest is túlságosan nagy és ijesztő. Annál is inkább, mert a Meta alaptevékenysége még mindig az egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb a maga nemében, de a társaság egészének jelentős leépítésekre, a tőkebefektetések visszavágására és a metaverzumos kiadások minimum lefelezésére lenne szükség. Ettől a Meta szabad cash flow-jának megduplázását várja, ami a bevétel arányában a Google, a Microsoft vag az Apple szintjére a vállalatot.

Már az is a korábbi pesszimistákat igazolta, amikor kiderült, hogy az idei második negyedévben teljesen leállt a Facebook anyavállalatának növekedése. Egyesek szerint a helyzet annyival súlyosabb, hogy a Metánál egyszerre jelentkezett az összes lehetséges negatív piaci hatás, előrevetítve egy még nagyobb katasztrófát. Közben a metaverzum és a hozzá kapcsolódó alkalmazások lassan tényleg nevetség tárgyává válnak, legalábbis ebben a megvalósításban: nemrég derült ki például, hogy a Horizon Worlds világára még annak fejlesztői sem különösebben kíváncsiak, a Wall Street Journal pedig belső dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a legtöbb felhasználó legfeljebb egy hónap után otthagyja a Horizon Worlds-öt, és már nem is tér vissza hozzá.

Piaci hírek

Tesz a politikára az X

Egy félmilliárdos közösségi platform esetében aggasztó, ha nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti a politikai tartalmú álhírek elleni védőhálót. Az EU fenyeget, a népszavazásra készülő ausztrálok aggódnak.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.