A Meta Platforms szerény eredményekkel zárta az év második három hónapját, és az éppen most zajló negyedévre sem ígér ennél többet. A vállalatnak egyszerre kellene megküzdenie olyan problémákkal, amelyek külön-külön is komoly kihívást jelentenének.

Bejött a piaci elemzők várakozása, akik arra számítottak, hogy az idei második negyedévben teljesen leállt a Facebook anyavállalatának növekedése. Bár a különféle kedvezőtlen hatásokkal a hirdetési szektor más jelentős szereplői is szembesültek, a Meta Platforms közöttük is olyan helyzetben van, hogy egyszerre jelentkezik nála az összes lehetséges negatív hatás, előrevetítve egy még nagyobb katasztrófát. Ezek szerint vége van annak az időszaknak, amikor a Meta-Facebook a botrányai ellenére is számíthatott a hirdetési pénzekre, és kezdenek kiütközni az üzleti modelljével kapcsolatos problémák is, miközben azok megoldása, illetve a homályos metaverzumos vízió megvalósítása is minimum évekig tartó folyamat lesz.

A Meta most valóban borúlátó előrejelzést közölt, miután szerdán bejelentette története legelső negyedéves bevételcsökkenését a recessziós félelmekre és a digitális hirdetési iparágban kiéleződő versenyre hivatkozva. A vállalat részvényeinek árfolyama egyből 4-5 százalékkal gyengült, miután kiderült: az április-júniusi időszakot követően a július-szeptemberi negyedévben is visszaesésre számítanak éves összehasonlításban. Ehhez ráadásul vegyes eredmények társultak az aktív felhasználók számának alakulását illetően, és az erős dollár sem tesz jót a világ legnagyobb közösségimédia-platformjának, amelyik másféle fizetőeszközökkel bonyolítja globális forgalmának jelentős részét.

Máshol is van probléma, de azért nem ekkora

A Meta teljes negyedéves bevétele, amely szinte kizárólag a hirdetések értékesítéséből áll össze, ezúttal 28,8 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző év megfelelő időszakára jelentett 29,1 milliárddal és a Wall Street 28,9 milliárdos előrejelzésével. A társaság zászlóshajója, a Facebook havi aktív felhasználóinak száma is némileg elmaradt az elemzői várakozásoktól, bár a 2,93 milliárd fő éves összevetésben jelképes erősödésnek számít; egyedül a napi szinten aktív felhasználók száma múlta felül látványosabban az előzetes becsléseket. Eközben az Alphabet (Google), a világ vezető digitális hirdetési platformja nemrég stabil eredményeket tett közzé, bár a gazdasági folyamatok hatásai alól ők sem mentesültek.

A kommentárok kiemelik, hogy a Meta vezetői szerint lényeges eredményeket értek el azoknak a reklámbevételeknek a pótlásában, amelyeket elsősorban az Apple tavalyi adatvédelmi változtatásai miatt veszítettek el, de ezt lenullázta a gazdaság lassulása. A felhasználók hírfolyamában egyre gyakrabban megjelenő, rövid videókra épülő termékük (Reels) a jelen állás szerint már évi egymilliárd dolláros bevételt termel, azonban kannibalizál más, jövedelmezőbb tartalmakat, így ebben az évben még inkább csökkenti a cég forgalmát, mielőtt végül elkezdhetné növelni azt. A Meta haszonkulcsa most 29 százalékra csökkent az előző évi 43 százalékról, mivel állandó költségei emelkedtek, bevételei pedig csökkentek.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.