Egyszerűen meg akarta nehezíteni konkurensei dolgát, mert be akar lépni az online hirdetési piacra, állítja egy elemző.

Egy elemző szerint az Apple közel sem a felhasználóit védendő vezette be tavasszal az App Tracking Transparency (ATT) rendszerét. A kanadai RBC Capital Markets befektetési bank munkatársa, Brad Erickson az ügyfeleinek készített elemzésében úgy vélte: a háttérben az állhat, hogy az Apple be akar lépni a Facebook és a Google által uralt internetes hirdetési piacra, írta a Reuters.

Nem feltétlenül jut el a Reutersig, hogy mit gondol egy elemző egy adott vállalatról, de Erikson előrejelzései az internetes vállalatok esetébe kiemelkedően pontosak szoktak lenni, azokra általában oda szoktak figyelni a befektetők.

A legegyszerűbb eszköz a konkurensek kiszorítására?

Az Apple jó ideje lebegtette, hogy valamilyen módon szigorítana a felhasználók követésén. Végül a döntés tavaly született meg: az eredeti terv az volt, hogy a iOS 14-es verziójával, 2020 őszén bevezetik az ATT-t. A piac felhorgadására azonban az Apple kicsit lassított, és végül csak idén tavasszal élesítette az új funkciót. Az indok az volt, hogy több időt hagy az appfejlesztőknek a felkészülésre.

Az ATT ugyanis minden programtól megköveteli, hogy 1. hogy a fejlesztők mellékeljenek egy részletes adatvédelmi összefoglalót, amely a felhasználót még a telepítés előtt tájékoztatja, hogy az alkalmazás milyen adatokat gyűjt, és azokat mely harmadik felekkel osztja meg; 2. a felhasználónak célzottan engedélyeznie kell, hogy az adott app kövesse a tevékenységét. Emellett bevezettek egy sor olyan funkciót, ami nehezíti az ATT kicselezését: pl. az appok által használt GPS adatok "pontatlaníthatók", a rendszer azonnal kijelzi, ha egy app hozzáfér a mikrofonhoz és a kamerákhoz, illetve azok használata utólagosan is kilistáztatható a Control Centerben stb.

A felzúdulás nagy volt, leginkább az online hirdetési piac szereplői részéről. A Facebook még azt is felvetette, hogy ilyen feltételekkel fölösleges lesz appot fejleszteniük iOS-re, sőt újsághirdetésben támadta az Apple-t, hogy tönkreteszi a kisebb fejlesztőket, rombolja az internetet, és nyerészkedik mások kárán. Hamarosan kiderült, hogy a piac joggal nyugtalankodott. Idén májusban nagyjából 11-13 százalék között mozgott azok aránya, akik engedélyezték a nyomon követést app telepítésekor.

Valószínűleg épül a saját keresőmotor

Mindezek a lépések Erickson szerint az Apple online hirdetési üzletének a felfuttatását hivatottak segíteni. Miközben kiszorítja platformjáról a konkurenseket, a háttérben építi saját keresőalgoritmusát, ami további hirdetési bevételeket generálhat. Az iparágban már egy ideje folyik a találgatás arról, hogy Apple fejleszt-e saját keresőmotort, tavaly a Financial Times részletesen is foglalkozott a témával. A lapnak több szakértő is jelezte, hogy érzékelnek erre utaló jeleket. Többek szerint az Apple-nek nem megugorhatatlan egy önálló kereső építése, mert ahhoz minden eszköz a kezében van. Az iOS 14-ben megjelent több olyan, kereséssel is összefüggő funkció, ami megkerüli a Google keresőmotorját.

Ha pedig a hirdetők az új szabályok miatt kénytelenek "vakon repülni" az Apple platformjain, a hatalmas felhasználó tábor (tavaly kb. egymilliárd ember használt iPhone-t) elérésére hatékonyabb csatornát választanak: az Apple-ét. De van más lehetséges forgatókönyv is: a hirdetőket olyan platformok felé terelheti az Apple lépése, véli a kanadai elemző, mint a YouTube vagy az Amazon Connected TV-je.

A Reuters megkereste az Apple-t, valamint a közvetve szintén érintett Facebookot és Alphabetet is, de egyik vállalat sem kívánta kommentálni Erikson elméletét.

Mobilitás

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.