Az elemzők szerint valószínű, hogy az előző negyedévben leállt a cég bevételeinek növekedése, és mostantól nem babra megy, hogy mi lesz Meta szolgáltatásainak régóta esedékes átalakításával.

A digitális hirdetések értékesítése sehol sem hasít, de a probléma még súlyosabb a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms esetében, mert lehet, hogy nem is tud majd kikapaszkodni belőle. A Reuters július elején számolt be róla, hogy a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg is a közelmúlt történelmének egyik legnagyobb gazdasági visszaeséséről értekezett, de a Business Insider által idézett elemzők már most arra számítanak, hogy a közösségimédia-óriás eddig példátlan módon zéró növekedéssel zárhatja majd az idei második negyedévet.

A lap elemzése kitér arra is, hogy a lassulást a digitális hirdetési szektor más jelentős szereplői is megtapasztalják, a Meta azonban olyan helyzetben van, amelyikben egyszerre jelentkezik az összes lehetséges negatív hatás, előrevetítve a teljes katasztrófát. Egyre több hirdető nem csak részben vagy egészben fordul el a szolgáltatótól, hanem most először teszi ezt meg. ami óriási változás egy olyan cég üzletében, amelyik a bortányai ellenére mindig számíthatott a hirdetési pénzekre, ha hozta a tőle elvárt számokat.

Ehhez képest most arról beszélnek, hogy a Meta, amelyet régóta kötelező vásárlásnak tartottak az ügynökségek, most mindenhol a kiadáscsökkentési listák élére került. A megkérdezett elemzők szerint ez persze annyit jelent, hogy a társaság a hoszsú évekig tartó, robbanásszerű növekedés után visszatér a Földre, de ettől még elkezdték alulteljesítőre rontani a minőstését, tekintettel a bevételnövekedés megtorpanására és a metaverzumos vízió megvalósításához szükséges, irdalan összegű befektetésekre.

A Meta bevételeitől egyébként éves szinten most is növekedést várnak, de ez már csak fele olyan arányú lehet, mint tavaly. A vállalat néhány súlyos problémája az üzleti modelljéhez kapcsolódik: a Facebookot a versenytársainál súlyosabban érintette az Apple tavalyi adatvédelmi frissítése, sőt a Google is ahhoz hasonlóra készül, ezzel párhuzamosan pedig a sorozatos botrányok és PR-katasztrófák nyomán mind több helyen jön szóba az ESG-kritériumoknak való megfelelés is a facebookos jelenlét kapcsán.

Muszáj változniuk, de az csak lassan megy

A Meta Platforms operatív vezetése és értékesítési tevékenységének irányítása is jelentős változásokon megy keresztül, de nem mindenki szerint az előnyére, legalábbis ami a cég bevételnövelési potenciálját illeti. Az új, hosszabb távra szóló és meglehetősen homályos metaverzumos identitás viszont megkönnyíti a Meta aktuális versenytársainak a dolgát, így mások mellett a TikTok és az Apple is jó úton halad, hogy már az idén szemmel látható piaci részesedést szerezzen magának a Facebook rovására.

Temetni persze nem érdemes a közösségi mamutot, hiszen a második legnagyobb reklámpiaci üzletről van szó a Google után, amelyik továbbra is kifejezetten népszerű a kis- és közepes méretű vállalatok között. Olyan e-kereskedelmi cégek is bizonyára lesznek, amelyek lehetőséget látnak majd a Meta árainak csökkenésében, és éppen hogy feltornázzák majd az ottani költéseiket, emellett pedig a társaság március 31-én több mint 43 milliárd dollárnyi készpénzzel rendelkezett, ami szintén nem nevezhető átlagos dolognak.

A Meta Platforms már azt is közölte, hogy az Apple változásainak nyomán újjáépítené hirdetési infrastruktúráját: ennek célja, hogy továbbra is lehetővé tegye a hirdetések célzását, de ezzel párhuzamosan az emberek magánéletét is tiszteletben tatsa. Ugyanakkorarra is figyelmeztettek, hogy ez több éves erőfeszítést igényel majd, így a BI által idézett egyik elemző azt tanácsolta a befektetőknek, hogy mindenképpen vizsgálják meg a Metával kapcsolatos, hosszabb távra szóló értékelési kockázatokat.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.