Az FTC-ben állítólag már nagyon előrehaladott állapotban van az anyag, amely végső esetben akár a közösségi hálózat szétszedését is kierőszakolhatja.

Több nagy amerikai sajtóorgánum is olyan értesüléseket szerzett, miszerint a többek között a tisztességes piaci magatartás felett őrködő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) a korábbi várakozásokhoz képest korábban, akár már ebben az évben elindíthatja azt a bírósági eljárást, amely alapvetően befolyásolhatja a Facebook jövőjét.

Pörgött a konkurenciaporszívó

A versenyellenes magatartás miatt induló per azt vizsgálná, hogy a "játékszabályoknak" megfelelően járt-e el a közösségi óriás, amikor több kisebb riválisát felvásárolta. Ide tartozik például az Instagram és a WhatsApp, amelyek már akkor is komoly tényezőnek számítottak, amikor Mark Zuckerberg cége felszippantotta őket. Azóta az említett alkalmazások beépültek a Facebook portfóliójába és az anyavállalat támogatásával csak tovább erősödtek.

A cég mindezt azzal igyekszik bebetonozni, hogy összes üzenetküldő megoldását egy rendszerbe integrálná. Ennek a tavaly bejelentett tervnek azonnal hangos ellenzői támadtak, és részben ez is közrejátszhat abban, hogy az FTC-nél igyekeznek a lehető leghamarabb bíróságra vinni az ügyet.

Politikai nyomás

Az esetleges per közvetlen előzményének tekinthető az a nyáron tartott kongresszusi meghallgatás, amelyen az Apple, az Alphabet (Google) és az Amazon első számú embere mellett a Facebook alapítójának is válaszolni kellett néhány kellemetlen kérdésre. Ott került terítékre például több olyan belső levélváltás, amelyben a vezetőség azt tárgyalja, hogy miként lehetne semlegesíteni a potenciálisan veszélyes piaci szereplőket. Maga Zuckerberg pedig sajnálatos módon nem emlékezett arra a levélre, amelyben kijelenti, hogy cége bármikor képes lesz felvásárolni egy-egy fenyegetést jelentő startupot.

A meghallgatást vezető David Cicilline demokrata párti képviselő szerint az elhangzottak megerősítették abban, hogy a vállalatok jelenlegi formájukban monopolhelyzetet élveznek. Ennek megfelelően újra kell írni a rendkívül elavult versenyjogi szabályozást, hogy biztosítani lehessen ezeknek a cégeknek a felelősségre vonhatóságát, illetve megfelelő működését. A képviselő még az esetleges erőszakos feldarabolás szükségességét is megemlítette, ami egyébként tavaly óta napirenden van az ottani politikai diskurzusban.

Nem lesz könnyű, viszont rövid sem

A hatalmasra duzzadt technológiai óriásokat azonban már nagyon nehéz kordában tartani. Az FTC-nek például bő egy éve sikerült nagy nehezen egy rekord összegű bírságot a Facebook nyakába varrni a Cambridge Analytica-botrány miatt, ám az 5 milliárd dolláros csekket így is kvázi a farzsebéből fizette ki a cég, azaz alapvető üzleti gyakorlatára vajmi kevés ráhatással volt.

A mostani ügyben sem lesz egyszerű olyan horderejű bizonyítékokkal szolgálni, amelyek miatt az eljáró bíró a Facebooknak igazán fájó döntést hozhatna. A feladatot nehezíti, hogy anno maga az FTC adott zöld utat a fent említett akvizícióknak, ugyanakkor a hivatalnak elméletben bármikor joga van felülvizsgálni saját korábbi döntését is.

Ráadásul az informátorok szerint maga a bírósági eljárás sem feltétlenül borítékolható, mert az FTC-nél még házon belül sincs teljes egyetértés a témában. Ha és amennyiben el is indul a per, az viszont biztos, hogy hosszú évekig tartó csatát hoz majd a bíróságon, amelynek végkimenetele számtalan dologtól, például akár a közelgő elnökválasztás eredményétől is függhet.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.