Nagyszabású vizsgálat jöhet az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google működésével kapcsolatban, ami akár a nagyvállalatok feldarabolásához is vezethet.

Elsőként Elizabeth Warren demokrata szenátor emelte be formálisan is elnökválasztási programjába a platformsemlegesség kikényszerítését a digitális gazdaságban. Ez elvi szinten is tiltaná például azt a jelenséget, hogy egy adott társaság üzemeltetőként és eladóként is jelen legyen egy piactéren, de érvényes a piaci versenyt akadályozó számtalan olyan modellre, amit a technológiai multik üzemszerűen alkalmaznak. A probléma nyilván nehezen fogható meg a digitalizáció előtti fogalmak mentén, de abban már a politikusok közül is sokan egyetértenek, hogy ideje új szabályok közé kényszeríteni az online gazdaság szereplőit.

Itt már bőven nem az árképzés gyakorlatáról van szó, mint ahogy a bírságolás sem célravezető, amikor a koncentrált vállalati erő már sikeresen eltorzította egyik vagy másik piaci szegmenst. A platformsemlegesség kikényszerítése vagy az erőfölénnyel való visszaélés szabályozása elvileg odáig is terjedhet, hogy feldarabolják a maguk területén egyeduralkodónak számító vállalatokat. Ez Warren programjának konkrétan az egyik alapgndolata, de az utóbbi időben egyre több spekulációt olvasni a Big Tech vállalatok részekre bontásának feltételezett előnyeiről és hátrányairól, ide értve a korábbi összeolvadások és cégfelvásárlások felülvizsgálatát is.

Az ellenzők szerint a körülményes európai szabályozás már bebizonyította, hogy az a piaci cégek versenyképtelenné válásához vezet, különösen, mások szerint viszont a túl nagyra hízott és megkerülhetetlennek tartott techvállalatok már a demokratikus társadalom működését is hátrányosan befolyásolják, így közműszerű szabályozásuk sem vezetne sehová. Mivel a digitális gazdaságban a versenyképesség a megfelelő adatokhoz való hozzáférésre épül, életszerű megoldási javaslatnak egyelőre az interoperábilitás kikényszerítése tűnik, illetve az olyan akvizíciók megakadályozása, amikor a piacvezető előre felvásárolja a lehetséges versenytársakat, hogy kivonja őket az egyenletből.

Annyi már biztos, hogy nem maradhat minden a régiben

A Reuters hét eleji értesülése szerint egy újabb, és minden eddiginél jelentősebbnek tűnő lépésre készülhetünk ezen a területen. A hírügynökség saját forrásaira hivatkozva számolt be róla, hogy az amerikai kormányzat egy nagyszabású vizsgálatra készül az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google vonatkozásában. Az igazságügyi minisztérium és a szövetségi kereskedelmi bizottság, a trösztellenes szabályokat kikényszerítő két legfontosabb szervezet, ugyanis formálisan is elkezdheti felboncolni a társaságokat (előbbi az Apple-t és a Google-t, utóbbi az Amazont és a Facebookot).

A dolog kifutása akkor sem lesz gyors, ha a Reuters értesülései helytállóak, hiszen a kereskedelmi bizottság legutóbbi vizsgálata is két éven keresztül zajlott a Google-nél, bár nem egészen ilyen megfontolásból. Ugyanígy érdemes megjegyezni, hogy a két szervezet általában nem teregeti ki a folyamatban lévő ügyeket, így érdemi információ is csak a hoszsadalmas eljárások lezárásakor lenne várható. A befektetők mégis nagyon komolyen veszik a precedens nélkülinek és a lehető legszélesebb körűnek nevezett vizsgálatokat: hétfőn a Facebookárfolyama 7,5 százalékkal, a Google-Alphabet árfolyama 6 százalékkal, az  Amazon.com papírjai 4,6 százalékkal, míg az Apple részvényei 1 százalékkal gyengültek a tőzsdén.

Az amerikai törvényhozásban mindkét oldalon többen is üdvözölték a híreket: a nyilatkozatokban ismét felbukkant a túl nagy hatalom és a túl laza szabályozás ellentmondása, sőt volt, aki ragadozónak nevezte a Big Tech vállalatokat, amelyek nyomulása trösztellenes lépésekért kiált. A képviselőház igazságügyi bizottsága egyébként mindettől függetlenül már saját vizsgálatot is kezdett a digitális piacokkal kapcsolatban. A hírügynökség által megkérdezett jogászok egyelőre valószínűtlennek nevezték, hogy az amerikai szabályozók tényleg megkísérelnék feldarabolni az egyenként is több száz milliárd dollár értékű vállalatokat, bár a dolog nem is lenne példa nélküli. A Standard Oil vagy AT&T esetében már korábban is történt ilyesmi, ennek ellenére az a jellemző, hogy a trösztellenes vizsgálatok valamilyen megegyezéssel zárulnak, amelynek értelmében az érintett társaságok megváltoztatják az inkriminált üzleti gyakorlataikat.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.