Újabb piacon kamatoztatja korábban megszerzett európai banki engedélyét a Revolut. A londoni székhelyű fintech cég mostani bővülése számunkra különösen fontos lépés, hiszen az említett piac Magyarország. A Revolut Bankra váltó hazai ügyfelek vagyonának biztonságát így immár az EU-ban érvényes kötelező betétbiztosítási rendszer garantálja 100 ezer eurós értékhatárig. "A megszerzett banki engedély lehetővé teszi a Revolut Bank számára, hogy korlátozott banki szolgáltatásokat nyújtson a Revolut alkalmazáson keresztül, más, a Revolut-csoport által kínált pénzügyi szolgáltatással és termékkel együtt" - áll a cég tájékoztatásában.
A társaság közleménye szerint a meglévő ügyfélkör néhány egyszerű lépéssel aktiválhatja a banki szolgáltatást. Ekkor az eddig a Revolut Paymentsben kezelt összeg automatikusan átkerül a Bank számlájára, miközben a korábban használt szolgáltatások mindegyike változatlanul használható marad.
A 2015-ben indult fintech 2018-ban jelentette be, hogy belépnek a magyar piacra. Ez nem indult zökkenőmentesen, mivel a forintalapú számlák megjelenésére meglehetősen sokat kellett várni. Ettől függetlenül a vállalat gyors ütemben kezdett itthon is növekedni. A mostani bejelentés kapcsán pedig konkrét számot is mondtak, miszerint jelenleg több mint 500 ezer felhasználónál járnak Magyarországon.
Egyre több helyen bankolnak
A Revolut tavaly kezdett komoly építkezésbe. 2020-ban Litvániában majd Lengyelországban indult el bankjával, és mindkét országban megjelent különböző hiteltermékekkel. Idén a lista első körben tíz, zömében kelet-európai országgal bővült a szolgáltatás mostani hazai bevezetését megelőzően. Magyarország ezzel a világ 14. országa lett, ahol elérhetővé vált a Revolut bankos szolgáltatása. A társaság közleménye szerint természetesen itt nem szeretnének megállni, és célként szerepel többek között Nyugat-Európa meghódítása is.
Ahogy a digitális gazdaságban érdekelt startupok mindegyike, úgy a Revolut esetében is minden a növekedés körül forog. Ami az ügyfélkör bővülését illeti, nem is érheti szó a ház elejét. A cég jelenleg több mint 16 millió ügyféllel büszkélkedhet. A felhasználói szám erőltetett menetben történő felsrófolása azonban komoly befektetéseket igényel. Ennek megfelelően a cég még sosem zárt nyereséggel évet. Tavaly több mint 167, tavalyelőtt pedig közel 107 millió fontos mínuszt mutatott az egyenleg. A bevételek viszont legalább szintén növekedésnek indultak: a 2020-as beszámolóban szereplő 222 millió font 34 százalékos éves forgalomnövekedést jelent.
Habár a cég működésével kapcsolatban korábban számos probléma felmerült, a befektetők kedvét összességében nem nagyon tudta letörni semmi. Az alapítása óta 1,7 milliárd dollárnyi befektetést gyűjtő Revolut 2018-ban érte el az unikornis státuszt. A három évvel ezelőtti tőkebevonás 1,45 milliárd dollárosra értékelte a céget, ám idén nyáron már 33 milliárd dollárnak megfelelő szinten szállt be egy újabb körbe a SoftBank Group és Tiger Global Management.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak