Múlt héten távozott a cég pénzügyi vezetője, miután kiderült, hónapokig nem működött a pénzmosást kivédő rendszerük.

Tavaly lépett unikornis kategóriába az egyik legígéretesebb brit fintech cég, a Revolut, amely a legutóbbi, 250 millió dolláros tőkebevonás alapján érte el az 1,45 milliárd dolláros cégértéket. A befektetők azonban nem csak pénzt hoznak, hanem elvárásokat is, melyeknek a cég nem mindig tud egyenes úton megfelelni. Ilyenkor aztán jön a trükközés.

Hónapokig nem működött a pénzmosás elleni védelem

A The Telegraph írta meg, hogy távozik a cég pénzügyi vezetője, Peter O'Higgins. Ez önmagában nem érdekes, annál inkább a távozása mögötti ok: a brit lap értesülése szerint ugyanis a Revolut tavaly júliusban kikapcsolta a gyanús pénzmozgást kiszűrő automatikus rendszerüket, így szeptemberig, ameddig nem működött, mindenféle ellenőrzés nélkül lehetett tranzakciókat végrehajtani a cég rendszerében.

A tavaly óta Magyarországon is jelen lévő fintech egyik nagy vonzereje éppen az, hogy az automatikus megfelelőségi rendszere miatt pillanatok alatt lehet számlát nyitni. A compliance rendszer automatikusan vizsgálja a tranzakciók kockázatait is különböző szempontok szerint. Bár a Revolut átment a különböző auditokon, mint most a The Telegraph cikkéből kiderült, ez a gyakorlatban semmit sem jelent: a vállalat vígan működött hónapokig pénzmosás-ellenőrzés nélkül.

A vállalat vezetése azzal magyarázta az automatikus védelem kikapcsolását, hogy új rendszerre álltak át, amely túl sok fals pozitív riasztást küldött, és ez nagyon lelassította az üzletmenetet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tranzakciók ellenőrizetlenül zajlottak volna.

A cég vezére, Nikolay Storonsky (a fenti képen) szerint a 2016 augusztusa óta náluk dolgozó Peter O'Higgins távozása mögött nem ez a probléma áll, hanem a cég globális lakossági bankká átalakulása, amelyhez ezt a területet értő, banki tapasztalatokkal rendelkező vezetőre lesz szükség. O'Higgins persze nincs híján banki tapasztalatoknak, hiszen öt évig dolgozott a Dresdner Kleinwort üzleti elemzőjeként, majd tizenkét évet húzott le a J.P. Morgannél, de kétségtelen, hogy korábban főleg befektetési területen dolgozott.

Az alkalmazottaknak is küzdelmes a startupélet

A Revolutnak jelenleg közel 4,5 millió ügyfele van – meg egy sor konkurense. Emiatt is óriási a kényszer az ügyfélszám növelésére, azaz logikus magyarázat az ellenőrző rendszerük kikapcsolására, hogy nem akarták elriasztani a meglévő ügyfeleiket, és könnyebben szerettek volna szerezni újakat.

A növekedési kényszer miatt nagy a cégen belüli feszültség. A Bitcoinbázis idézi a Wired egy múlt heti anyagát, melyben a Revoluton belül uralkodó áldatlan állapotokról írnak. A Wirednek név nélkül nyilatkozó alkalmazottak szerint már a felvételi folyamat is érdekes. Egy spanyol pályázó például a 30 perces állásinterjút követően azt a feladatot kapta a második fordulóban, hogy új ügyfeleket toborozzon, és ahhoz, hogy a második fordulót sikeresen teljesítse, legalább 200 új ügyfelet kellett felhajtania egy hét alatt, például a barátai köréből. A lap megkereste  a jelölteket interjúztató Andrius Biceika üzletfejlesztési vezetőt is, aki szerint 350 jelentkezőből mindössze egy olyan jelölt volt, aki kifogásolta a cég felvételi gyakorlatát. A Revolut kommunikációs vezetője pedig azt írta a lapnak, hogy amint értesültek erről a gyakorlatról, azonnal leállították.

Az üzletfejlesztési területre felvett alkalmazottak esetében a munkaköri leírás tartalmazza az új ügyfelek szerzését, ám a feladatot mégsem csak az ilyen pozíciókra jelentkezőknek kellett elvégezniük. A Wired által megszerzett belső levelekből kiderül, hogy például Görögországban a PR és kommunikációs területre jelentkezők ugyanezt a feladatot kapták a második fordulóban.

Nagyon nagy a fluktuáció

A cég egy név nélkül nyilatkozó korábbi vezetője úgy kommentálta ezt, hogy a vállalat így ingyenesen hozzájutott egy csomó új ügyfélhez, mivel a pályázóknak nem fizettek semmit az ügyféltoborzásért. Egy munkajogász szerint ez a gyakorlat jogilag is aggályos lehet, mivel az olyan tevékenységért, amely több mint egy napot vesz igénybe, és a pályáztató cégnek hasznot hoz, az ajánlások szerint bért kellene fizetni. De nem csak a felvételi folyamat érdekes. A lap értesülései szerint az alkalmazottaktól olyan teljesítményt várnak el, amit sokszor még túlórával és hétvégi munkával se tudnak elérni.

Emiatt aztán rendkívül magas a fluktuáció, miközben a vállalat létszáma nagyon rövid idő alatt megtöbbszöröződött – a tavalyi évet már közel 700 fővel zárták, és jelenleg is közel kétszáz nyitott pozícióra keresnek embert. A Wirednek nyilatkozó szakértő szerint a gyorsan növő startupoknál elég nagy az elvándorlás, az alkalmazottak átlagosan másfél és négy év közötti időt töltenek el ilyen szervezetekben. A Revolutnál azonban extrémen rövid ideig bírják: a lap közel 150 volt Revolut-alkalmazott Linkedin-profilja alapján arra jutott, hogy háromnegyedük kevesebb mint egy évig dolgozott a cégnél.

De nem csak önként mentek el emberek. A cégvezetés folyamatosan értékelte a dolgozók teljesítményét, és ha valaki nem hozta a kitűzött számokat, annak mennie kellett anélkül, hogy vizsgálnák a körülményeket. Egy szakjogász szerint valószínűleg egyszerű költség-haszon elemzést végeztek, hogy többet hoz a konyhára egy jobban teljesítő alkalmazott, mint az elbocsátás esetleges költsége (végkielégítés, munkajogi per költsége stb.). Storonsky egyébként ezzel kapcsolatban azt mondta egy interjúban, hogy a Revolut egy gyorsan növő cég, amelynek olyan alkalmazottakra van szüksége, akik maguk is részesei akarnak lenni ennek a növekedésnek. De a növekedés mindig fájdalmakkal jár.

Közösség & HR

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.