A világ minden nyolcadik unikornisa európai cég. Még mindig Amerika a lehetőségek hazája, de Kína is beerősített.

Tavaly tizennégy európai startup lépett be a legalább 1 milliárd dolláros értéket elérők, az ún. unikornisok klubjába a CBInsigts gyűjtése szerint. Globálisan egyébként 119 vállalat érte el ezt a becsült cégértéket. Többségük természetesen technológiai cég, még akkor is, ha más szektorban (pl. pénzügy, egészségügy, turisztika, kereskedelem stb.) tevékenykedik, de befért közéjük néhány hagyományos vállalat, például divat- vagy élelmiszeripari cég is.

Az elitklubhoz tavaly csatlakozott európai vállalkozások összértéke 26,8 milliárd dollár. A 35 friss kínai unikornist 75 milliárdra tartják (plusz hozzájuk lehet venni az egyetlen hongkongi belépőt, melyet egyelőre egymilliárdra taksálnak). A vezető továbbra is az Egyesült Államok. Tavaly 54 amerikai startup vált unikornissá, összértékük pedig meghaladja a 110 milliárd dollárt.

Európában két ország mutat fel ezen a téren számottevő erőt. Németországból öt cég (6,85 milliárd dollár összérték), az Egyesült Királyságból pedig négy (5,92 milliárd dollár) jutott be tavaly a klubba. Emellett Izraelből két, valamint Észtországból, Franciaországból, Portugáliából, Spanyolországból és Svájcból egy-egy startup érte el ezt a szintet.

A EU-ban is a technológiai a menő

A 14 friss európai unikornis közül a legértékesebb egy 2014-ben alapított svájci biotechnológiai cég, a Roivant Sciences. A jelenleg 7 milliárd dollár értékűre taksált vállalat eddig összesen 1,3 milliárd dollár kockázati tőkét kapott. A rákkutatástól a krónikus betegségek gyógymódjaiig rendkívül széles a palettája. Érdekessége, hogy az egyes területeket leányvállalatokban szervezi. Van olyan leányvállalat is, az Alyvant, amely analitikai eszközökkel optimalizálná a beteg és a terápia egymásra találását.

A német NuCom Group, amely voltaképpen a ProSiebenSat.1 leányvállalata, fogyasztói márkák többcsatornás digitális terjesztési platformja, de van tanácsadó üzletága, és az általa képviselt márkákba be is fektet. Jelenleg 2,2 milliárd dollárra értékelik. A Cruchbase adatbázisa szerint eddig 550 millió dollár befektetést kapott.

Az első, valóban technológiainak tekinthető vállalat az Egyesült Királyságban működő Graphcore. Az 1,7 milliárd dolláros cég mi mással is foglalkozhatna, mint mesterséges intelligenciával. Az egyik csodafegyverük egy speciális, MI-re optimalizált feldolgozó egység, az IPU (Intelligence Processing Unit), amely a startup állítása szerint sokkal hatékonyabb minden más célhardvernél. A másik pedig egy olyan szoftverkörnyezet, a Poplar, amely gépi tanulási keretrendszert biztosít a feldolgozóegységhez. Eddig többek között olyan befektetőket győzött meg a megoldásuk, mint a BMW, a Dell vagy a Microsoft.

Hajszállal maradt le a dobogóról 1,65 milliárd dolláros értékével a 2013-ban alapított Darktrace biztonsági cég. Cambridge-i matematikusok szövetkeztek kormányzati kiberhírszerzőkkel, hogy mesterséges intelligenciával és gépi tanulási módszerekkel erősítsék meg az IT-rendszerek védelmét. A cég eddig 232 millió dollár befektetést kapott.

A Revolut szintén tavaly lett unikornis. A különböző pénznemek közötti átváltást olcsóbbá tevő fintech cég, amely banki licencet is szerzett, tavaly lépett a magyar piacra. A jelenleg 1,45 milliárd dollárra értékelt startup közel 340 millió dollár befektetést kapott eddig.

Csak egy cég jött a keleti régióból

A friss európai unikornisok között egy közép-kelet-európai van, az észt Taxify, amely szintén jelen van Magyarországon, egyelőre Budapesten. A kereken 1 milliárdot érő vállalat eddig 177 millió dollár befektetést kapott.

 
CBInsights: Unikornisok a világban, 2018
Infogram


Szintén tavaly lett unikornis a spanyol Cabify autómegosztó cég, amelytől okostelefon-alkalmazáson keresztül lehet gépkocsit bérelni (1,4 milliárd dollár), a brit Monzo (1,27 milliárd) és a szintén brit Atom Bank (1,25 milliárd) nevű fintech. Átlépte az egymilliárdos határt a Deezer streamingszolgáltató (1,16 milliárd) is.

A sort öt kereken egymilliárd dollár értékű cég zárja, a felhőalapú mobilalkalmazás-fejlesztő platformot készítő portugál OutSystems, valamint három német cég, az About You e-kereskedelmi startup, az online utazásszervező szolgáltatást nyújtó GoEuro, valamint a vállalati ügyfeleknek analitikán alapuló üzletifolyamat-optimalizálási felhős szolgáltatást nyújtó Celonis.

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.