Úgy tűnik, a lehető legdrákóibb megoldást szorgalmazza Washington a Google ellen folyó trösztellenes perében. A Bloomberg értesülései szerint ugyanis az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma arra kéri majd az ügyben eljáró bíróságot, hogy kényszerítse Chrome böngészője eladására az informatikai óriást.
Augusztus elején a kormányzat történelmi jelentőségűnek nevezte azt a bírói határozatot, amely törvénytelen monopóliumnak minősítette a Google keresőjét az USA-ban. A döntés értelmében a cég visszaélt piaci pozíciójával, ami a versenytársaknak, a hirdető partnereknek és a felhasználóknak is kárt okozott.
A még 2020-ban indított, nagy jelentőségű per a nyári határozat meghozatalával új szakaszba lépett, ahol a bíróságnak azt kell mérlegelnie, milyen intézkedésekkel, bírságokkal lehet a jogellenes gyakorlatot felszámolni. Jogi szakértők szerint ez a menet akár öt évig is elhúzódhat, így a vállalatnak bőven van ideje felkészülni egy esetleges kellemetlen döntésre.
Felnégyelni!
A friss hírek alapján viszont bőven van mire felkészülni, hiszen a minisztérium a lehetséges szkenáriók közül a legszélsőségesebb esetet, egyes üzletágak leválasztását szorgalmazza. Ez lényegesen komolyabb hatással lenne a vállalat működésére, mint például a kizárólagosságot biztosító partnerségek megtiltása, vagy különböző, felhasználói választást erősítő intézkedések kikényszerítése. Utóbbiakat egyébként a feldarabolásra tett javaslat mellett szintén szorgalmazza a kormányzat.
A Google monopolhelyzetének gyengítésére további intézkedéseket is szeretne elérni Washington. Ilyen például az Android operációs rendszer leválasztása a cég keresőjéről és a Play Áruházról, amelyeket alapértelmezetten telepítenek minden androidos eszközre. Hogy ezt pontosan miként képzeli megvalósítani a kormányzat, azt a Bloomberg friss anyaga sem tisztázza. Mindenesetre ez már így is visszalépésnek tekinthető az eredeti elképzeléshez képest, amely az Android teljes eladásáról szólt.
A vállalt természetesen tiltakozik a felvázolt, radikálisnak bélyegzett forgatókönyv ellen. A Google szerint üzletágainak szétválasztása csak az ügyfélélményt rombolná, az intézkedések között ugyancsak felvetett riválisokkal történő adatmegosztást pedig egyenesen veszélyesnek minősítette a személyes adatok biztonsága szempontjából.
A jogi eljárás a tervek szerint egy jövő áprilisra kitűzött, kéthetes meghallgatási körrel folytatódik majd, ahol a bíróság részletesen áttekinti az értintettekkel, hogy milyen változtatásokat lát szükségesnek a versenyszabályoknak megfelelő működés biztosítására. Ezt követően 2025 augusztusában megszülethet a végleges döntés, de az abban foglalt elemek tényleges implementálása hosszú évekig eltarthat.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak