A nyár beköszöntével sem csillapodnak a tavasz óta borzolt hullámok a Redditnél. Az internet egyik legnépszerűbb fórumplatformja ugyanis dolgozói állománya nagyjából 5 százalékának elküldésével karcsúsítja kiadási oldalát. Az elsőként a The New York Times által megszellőztetett lépés a vállalat éppen zajló átalakításának részét képezi, amelynek célja, hogy a 2021 óta tervezett tőzsdére lépés valóra váljon.
A pár év leforgása alatt 500-ról hozzávetőleg 2000 főre hízó munkaerő leépítése váratlannak semmiképpen sem mondható. A pandémia alatt rengeteg technológiai vállalat "túlnötte magát", ám a gazdasági körülmények rosszabbra fordulásával a cégek sorra jelentettek be kisebb-nagyobb elbocsátási köröket. A Reddit esetében ez már csak azért is borítékolható volt, mivel idén márciusban kiderült, hogy a vállalat új központba költözik, amely területre alig a 60 százaléka a korábbi irodának.
A Reddit jelenlegi pozícióját jól szemlélteti, hogy a cégbe jelentős tőkét fektető Fidelity idén áprilisban 41 százalékkal értékelte le saját könyveiben a közösségi platformban meglévő tulajdonrészét.
Drága lett az API
A körülbelül 90 fős elbocsátás mellett azonban zajlik egy sokkal többeket érintő átalakítás is. A Reddit április közepén jelentette be, hogy jelentősen módosítja alkalmazásfelületi interfészének (API) használati feltételeit. A hivatalos indoklás szerint egy "fenntarthatóbb, egészségesebb ökoszisztémát kívánnak kiépíteni a Reddit adatai köré". Ez PR-ről üzleti nyelvre fordítva azt jelenti, hogy szeretnének megfelelően nagy mennyiségű pénzt látni belőle.
Az tény, hogy a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával rendkívül felértékelődött a platform, mivel a Reddit tartalmait már több évvel ezelőtt is előszeretettel használták az algoritmusok betanítására szolgáló alapanyagként. Így az is érthető, ha a platform a rendkívül értékes adatbázisát nem szeretné boldog-boldogtalannak ingyen biztosítani azért, hogy egy újabb MI-t pallérozzon rajta.
A módosításoknak azonban áldozatul esnek "ártatlanok" is. A külső fejlesztők által készített és felhasználók millió által kedvelt appok üzemeltetői ugyanis hirtelen igen komoly számlát kapnak, amit a Reddit az API-lekérések mennyisége alapján állapít meg. A változások a platform használóinak tetszését sem nyerték el, ennek kinyilvánításárra a felületen aktív több nagy fórum is kétnapos "áramszünetet" fog tartani jövő hét elején.
A Reddit a gyülekező viharfellegeket egy témában kiadott frissítéssel igyekezett csillapítani, amiben azt hangsúlyozta, hogy a legális és nem kereskedelmi célú felhasználás továbbra is ingyenes marad. Ez ugyanakkor nem feltétlen oldja meg a problémát. Tegnap például két nagy népszerűségnek örvendő app (Apollo és Sync for Reddit) fejlesztője jelentette be, hogy június végén leállítja az alkalmazását.
Az iOS-re fejlesztett Apollo a Reddit-ökoszisztéma legfelkapottabb kliensének számít, amely napi 900 ezer felhasználót szolgál ki. Egyedüli fejlesztője, Christian Selig azonban nyilvánvalóan nem tudja megfizetni a Reddit új díjszabását. Selig egy nyilvános posztban nevesítette is az összeget: az 1000 lehívásonként 24 centnyi díj ugyanis éves szinten több mint 20 millió dolláros számlát eredményezne a mostani aktivitással számolva. (A program egyébként ingyenes, de néhány dollárért vásárolható bővebb funkcionalitás.)
A Twitter keményebben tolja
Mindez kísértetiesen hasonlít arra, ami a Twitternél zajlik az elmúlt hónapokban. Igaz, a Reddit legalább előre bejelentette a változásokat, nem úgy mint a tavaly novembertől Elon Musk irányította Twitter, amely januárban szó nélkül lekapcsolta az APi-hozzáférést egy sor kedvelt külső alkalmazásnál, majd mindezt az utólag átírt felhasználói szabályzattal indokolta.
Az átalakításból remélt pénzhegyek azonban nem termelődnek a Twitternél, ami nem csoda, hiszen a professzionális felhasználóknak kínált csomag potom 42 ezer dollárba kerül. Havonta. A cég pénzügyeit vélhetően az se fogja helyre rántani, hogy az érdektelenséget látva azóta bevezettek egy startupoknak szánt szolgáltatási szintet, ami "mindössze" havi 5 ezer dollárba kerül.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész