Mivel mással lennének gondok, mint az összehajtható képernyővel. Minden esetet kivizsgálnak, ígéri a Samsung.

Múlt héten jöttek az első hírek arról, hogy az összehajtható Samsung Galaxy Foldok tesztpéldányai rosszul viselik a hajtogatást. De akkor még nem nagyon lehetett tudni, hogy a mindenen fanyalgó teszterek és az árat sokalló early adopterek nyafogásáról vagy rendszerszerű hibákról van-e szó (a készüléket itt mutattuk be).

Kivizsgálják, de haladnak tovább (nem)

A Samsung első reakciója az volt, hogy minden hibajelenséget alaposan ki fognak vizsgálni, hogy megállapítsák az okokat. Ugyanakkor a készülék gyártási ütemtervén nem módosítanak, ugyanis olyan nagy rá a kereslet, hogy már le kellett állítaniuk az előrendeléseket.

Tegnapra azonban sokat változott a helyzet. Először csak azt írta meg a BBC, hogy a Samsung elhalasztja a készülék bemutatására, Kínába tervezett csinnadrattát, majd nem sokkal később jött a másik hír, miszerint a készülék piacra dobását is halasztja a gyártó, mégpedig határozatlan időre.

A The Verge teljes terjedelmében közli a Samsung közleményét, amely azzal magyarázza a halasztást, hogy meg akarnak győződni arról, hogy az új készülék megfelel annak a magas minőségű elvárásnak, amit egy közel kétezer dolláros terméktől joggal várnak el a vásárlók. (A lap újságírója is tesztelte a készüléket – és hibásnak is találta.) Az eredeti ütemterv szerint májusban került volna a boltok polcaira a Galaxy Fold. Most viszont a Samsung azt ígérte, hogy két héten belül pontosítani fogják a megjelenést.

Ahogy sejteni lehetett: a képernyő a gyenge pont

Már a készülék megjelenésekor is az volt a közvélekedés, hogy hiába impresszív a készülék, túl sok még a modellel – egyáltalán az összehajtható típusokkal – kapcsolatban a kérdőjel. Egyrészt más is tud ilyet, ha nem ilyenebbet, esetleg hamarosan elérhető áron is. Másrészt hiába ígért a gyártó extrém élettartamot, sokan kételkedtek abban, hogy a belső képernyő bírja-e majd a gyakori hajtogatást.

Múlt héten a Reuters hozta a hírt, miszerint különböző fórumon is jelentek meg hírek arról, hogy a Galaxy Fold képernyője néhány nap után megadta magát. Ezek olyan tesztkészülékek voltak, melyeket a különböző szaklapok újságírói kaptak kipróbálásra. A Foldnak volt némi hendikepje ezeken a teszteken, mert a szakértők eleve azon a véleményen voltak, hogy a Samsung hajtogatási módszerével kevésbé lesznek tartósak a belső, nagy kijelzők, mint a Huawei-ével. Mint azt egy szakértő a Reutersnek nyilatkozta, a Fold esetében nagyobb nyomás hat a képernyőre, mint a Huawei Mate X-nél.

A probléma általában az volt, hogy a készülék megtört, vagy úgy villódzott, hogy nem lehetett már használni. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tesztelők sem voltak minden esetben topon. A hibák egy része ugyanis azután keletkezett, hogy a tesztelő eltávolította a kijelzőt védő speciális műanyag fóliát. Pedig a Samsung külön fel is hívja a figyelmet, hogy ennek a védőrétegnek az eltávolítása a kijelző sérüléséhez vezethet.
 


Ugyanakkor egy másik tesztelő azt állította, hogy ő nem távolította el a fóliát, mégis keletkezett a kijelzőn egy zavaró dudor, mintha valami nyomná felfelé a képernyőt a készülékházból. Steve Kovach, a CNBC szerkesztője egy kis videón is illusztrálta, hogy nála mit produkált a Galaxy Fold egy napi használat után: kinyitva a készüléket a kijelző egyik fele csak villogott (lásd a videót).

A Samsung egyszer már bukott egy nagyot csúcskészülékkel. A 2016-ban röviddel a piacra dobásuk után vissza kellett hívni a Galaxy Note 7-eket, mert több készülék akkuja felrobbant. Akkor a fiaskó lenullázta a vállalat mobilos részlegének a profitját. Csakhogy ott nem egymillió készülékről volt szó: amikor a visszahívást meghirdették, már eladtak több mint hárommillió Note 7-et.

A kijelzőknél is belefutottak már egy kínos ügybe: tavaly a Galaxy S9-ek kijelzőjének érintésérzékenységével kapcsolatban érkeztek kifogások.

Újratervezés...

Most a Fold kisebb volumene miatt a kockázat is kisebb: a gyártó kb. egymillió Galaxy Foldot tervez gyártani, ami töredéke az évi 300 milliós termelési volumenének. Ám egyre nagyobb a valószínűsége, hogy itt komolyabb, akár tervezési hibáról is szó lehet. Erre utal a Samsung nyilatkozata, miszerint dolgoznak a képernyő megerősítésén, ám ez húzós mérnöki, tervezési munkát igényel. Akár az is megtörténhet, hogy május végéig sem jelenik meg a készülék. Emellett pontosítanak a használati útmutatón is, hogy a készülék tulajdonosai ne távolítsák el a belső képernyőt védő speciális fóliát.

Összességében az eset igencsak megtépázhatja a gyártó reputációját ennek a még csak épp kialakuló készüléktípusnak a piacán (is).

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.