Az amerikai cég vezére szerint jövőre bevetik a közlekedés megreformálásával csábító kisméretű repülő prototípusát. A fejlesztéssel párhuzamosan már a szabályozókkal is egyeztetnek, hogy hamarosan eljöhessen a Jetson család kora.

Nagy a tülekedés, hogy a légteret minél hamarabb meg lehessen tölteni kisméretű személyszállító eszközökkel. Most éppen a nagyobb repülőiről ismert Boeing vezérigazgatója nyilatkozott magabiztosan saját projektjükről.

Mindjárt itt van

A Bloombergnek interjút adó Dennis Muilenburg szerint a légi taxizásra kitalált járművük prototípusa már jövőre az égben lesz, hogy tesztköröket tegyen. Ezzel a Boeing szerint megnyílik az út ahhoz, hogy háromdimenziós sztrádákat építsünk ki, megkönnyítve ezzel a földi hálózatra jutó, helyenként valóban elviselhetetlennek tűnő terhelést. Mullenberg víziója szerint nem is kell már sokat aludni addig, amíg megvalósul a régi rajzfilmsorozat, a Jetson család világa. A vezérigazgató csak nagyjából öt évre becsli, hogy feltűnjenek az önvezető repülő autók és egyéb járművek, amelyek utasokat és szállítmányt egyaránt gyorsan tudnak mozgatni a sűrűn lakott területeken.

Egy dolog a technológiai megvalósítás, és egy teljesen másik ennek gyakorlati megjelenése, elterjedése. Ez utóbbit igyekeznek a cégnél megkönnyíteni azzal, hogy már most szorosan együtt dolgoznak a szabályozó testületekkel és más szereplőkkel egy biztonságos rendszer kialakításán, ami egyszerre ad lehetőséget az ilyen fejlesztéseknek, és biztosítja, hogy mindez koordinált, ellenőrzött keretek között kerüljön éles bevetésre.

A Boeing a fejlesztések felgyorsítására tavaly felvásárolta a dróntémában érdekelt Aurora Flight Servicest, a légiirányítás megszervezére pedig összeállt a SparkCognition startuppal. Arra egyébként a vezérigazgató nem tért ki, hogy önvezető módon indulnának-e el az első gépek, vagy (legalábbis eleinte) még aktív emberi közreműködésre is szükség lesz.

Tülekedés a még nem létező tortáért

Az amerikai vállalat első embere biztos benne, hogy amint beindul ez a ma még nem létező piac, ott a Boeing az elsők között menetel majd. Ehhez azonban lesz egy-két szava másoknak is, hiszen felsorolni is nehéz, mennyien jelentettek be már hasonló kísérleteket, projekteket.

A Google-alapító Larry Page nevével fémjelzett Kitty Hawk önvezető légi taxiját már tesztelik Új-Zélandon. Az Airbus és az Audi közösen dolgozik egy olyan ötleten, ami speciálisan kialakított személyautókat teherhordó drónok segítségével varázsolna légi közlekedésre alkalmas szerkezetekké.

De említhetnénk a kínai Ehang két éve bemutatott robotrepülőjét, amely idén februárig masszív tesztsorozaton esett át, és már emberi utassal is sikeres repüléseket hajtott végre. A NASA és az Uber szintén lázasan dolgozik, mint ahogy a Boeing riválisa, az Airbus is, ahol ugyancsak repülő taxizást álmodó projektet reszelnek.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.