Az Amazon bejelentette, hogy felvásárolja a Roomba nevű robotporszívó gyártóját, az iRobotot, hogy feltérképezhesse a lakásokat. Az ügylethez még az FTC-nek is lehet pár szava.

Felvásárolja az Amazon a háztartási robotokat gyártó iRobot nevű céget 1,7 milliárd dollár készpénzért. Az iRobot automata háztartási eszközöket gyárt, például felmosó robotot, légtisztító berendezéseket és egyéb eszközöket is. Legismertebb terméke a Roomba robotporszívó, amit a magyar piacon is forgalmaznak (a gyártóról, illetve porszívójáról többször is írt a Bitport). A vállalat portfóliója az Amazon okosotthon-ökoszisztémáját bővíti.

Az Amazon szolid, 22 százalékos felárat kínált az iRobot részvényeiért (61 dollárt a bejelentés előtti kb. 50 dolláros árfolyamhoz képest). A vállalat tavaly novemberben közel háromszorosát érte mostani értékének, 135 dollár közelében is járt az árfolyama, miután a pandémia miatt megugrott a higiéniai eszközök iránti kereslet. Jelenleg azonban nem könnyű az iRobot és a hozzá hasonló cégek helyzete, mivel a növekvő infláció miatt a vásárlók megfontabban költik a pénzüket. Ez az iRobot bevételein is meglátszik: Az észak-amerikai piacon és az EMEA régióban mintegy 30 százalékkal estek vissza a bevételei a második negyedévben.

Mint a Reuter írja, a felvásárlás abba a koncepcióba illeszkedik, amit az Amazon 2021-ben vázolt. Az Amazon eszközökért és szolgáltatásokért felelős alelnöke, Dave Limp akkor arról beszélt újságíróknak, hogy öt-tíz éven minden otthonban lesz legalább egy olyan robot, amely a mindennapi élet alapvető része.

Az Amazon folyamatosan fejleszti a okosotthon üzletágát. Ebbe illeszkedik az Alexa hangasszisztens, és fontos beszerzése volt 2018-ban Ring okoscsengő-gyártó is. Mint a Ring felvásárlása kapcsán írtuk, az Amazon okosotthon-fejlesztéseit is igyekszik összehangolni core tevékenységével, azaz ügyel arra, hogy azok valamilyen módon támogassák (adattal, a kiszállítás támogatásával) az e-kereskedelmi tevékenységet.

Az iRobot és az Amazon között egyébként az Alexa-intregráció kapcsán már régóta van együttműködés. Ráadásul az iRobot koncepciója nem is nagyon tér el az Amazonétól: termékeit igyekszik third-party szereplőknek értékesíthető adatok gyűjtésére is alkalmassá tenni.

Jogi szakértők szerint nem lesz sima menet

Bár az okosotthon üzletág súlya elhanyagolható az Amazonon belül, a Reuters által megkérdezett jogi szakértő szerint nagy az esély arra, hogy az FTC (Federal Trade Commission) alaposabban is megvizsgálja az ügyletet, és még az sem zárható ki, hogy a bizottság bíróságon támadja meg.

Az Amazon – talán a lehetséges FTC-vizsgálatnak is elébe menve – már bejelentette, hogy továbbra is szállítja más kiskereskedelmi láncoknak az iRobot termékeit, amelyek a jövőben is megőrzik kompatibilitásukat más cégek hangalapú asszisztenseivel.

De problémát okozhat az is, hogy a Roomba olyan téradatokat gyűjt a háztartásokról, amelyek nagyban segíthetik jövőbeli okosotthon-technológiák fejlesztését – de akár a kererskedelm támogatásához is. (Egyes vélekedések szerint igazából ez a lehetőség ért meg 1,7  milliárdot az Amazonnak.) Nem véletlen, hogy jogvédők ismét elővették azt a lemezt, amit már az Amazon korábbi fejlesztéseinél is feltettek: az Amazon elképesztő hatalomhoz jut, ha az otthonunkból is képes lesz adatokat gyűjteni.

Bár az Amazon rendre hangsúlyozza, hogy hogy garantálja vásárlói magánéletének biztonságát, többször is felmerült, hogy visszaél a hozzá került adatokkal. A luxemburgi adatvédelmi hatóság egy éves súlyos, 750 millió eurós büntetést is kiosztott a cégnek a GDPR megsértése miatt.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.