Mint az ára mutatja, luxuseszköz. A gyártója is annak szánta, és az még nagyon a jövő kérdése, hogy bevonul-e a mainstreambe a tegnap bemutatott Galaxy Fold, a Samsung első könyvszerűen összehajtható képernyővel szerelt telefonja/tabletje. Teljesen jogos, ha valakinek a fotók láttán elsőre a Nokia egykori csúcskészüléke, az inkább mini számítógépnek tekinthető Communicator jut eszébe, bár a Communicatornak annyi köze van a Foldhoz, mint egy tuningolt Trabantnak James Bond Aston Martinjához.
Ha nem is az első, de az első jó
A Samsung a gyakorlatba is átültette az összehajtható kijelzőt, amivel már évek óta kísérleteznek a mobilgyártók (többek között az LG). A mostani premier voltaképpen már a második volt. A gyártótól már tavaly nyáron kiszivárgott néhány infó, hogy idén már az év első felében piacra kerül az összehajtható képernyős modell, amit aztán ősszel San Franciscóban be is mutattak.
Az elsőség azonban egy kínai startupé. A FlexPai ugyanis néhány nappal megelőzte a Samsung tavaly őszi bemutatóját, de az már akkor is látszott, hogy a minőség a Samsung pártján áll. A kínaiak készüléke ugyanis sok szempontból kezdetleges kivitelű, bumszli lett, gyenge szoftveres háttérrel.
Bár a Samsung tavaly ősszel még csak prototípust mutatott meg, az azóta eltelt pár hónapban már csak finomítások történtek a koncepción. És aki nem sajnálja rá a pénzt, májustól – akkor kerül ugyanis piacra a készülék – egy igazán ütős, minden földi jóval felszerelt mobil eszközhöz juthat.
Figyelem, ez nem telefon!
A Galaxy Fold nem telefon. Az, hogy egy hagyományos okostelefon funkcióit is megkapja, csak apró plusz minden egyéb mellett, hogy bizonyos gyakran használt funkciókat elérhessünk akkor is, ha a készülék össze van hajtva. Emiatt nem is különösebben lényeges, hogy az előlapon a kijelző csupán 4,3 hüvelykes. A lényeg ugyanis kinyitás után elérhető 7,3 hüvelykes felületen történik. Az előlapi kijelző felbontása 1960×840 képpont, míg a belső, amit rugalmassága miatt Infinity Flexnek neveznek, 2152×1536 pixeles. Állítólag nagyon jól működik az alkalmazások átvitele a képernyők között: amikor kinyitjuk a készüléket, a külső kis kijelzőn futó alkalmazás automatikusan "átugrik" a nagy képernyőre (lásd a The Washington Post videóját a készülék bemutatójáról).
A hardver egyébként a lehető legerősebb, a 7 nm-es technológiájú Snapdragon 855 csipkészlet mellé 12 giga RAM ás 512 gigabájtos UFS 3.0-s flashtároló kerül. Ezzel a hardveres háttérrel nem lesz gond akkor sem, ha valaki kihasználja azt a lehetőséget, hogy egyszerre három alkalmazás futtatható a nagy kijelzőn.
És persze ott van a mobil eszközöknél ma már elengedhetetlen (nélkülözhetetlen?) kameracsomag. A Galaxy Fold összesen hat kamerát kapott. Három került a hátlapra: két 12 megapixeles – egy normál és egy telefotós –, valamint egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű. Van szelfikamera a külső kijelző fölött, ez 10 megapixeles, és belül is, a nagy képernyő tetején is kettő, egy 10 és egy 8 megapixeles.
Az erőhöz kell delej is: azaz nagy akku, ami szintén nagy helyet foglal. Bár már léteznek flexibilis akkumulátorok, a Samsung inkább két különálló egységet használ, ez nyilván segített abban, hogy a készülék összecsukva se legyen túlságosan bumfordi. A két akku összkapacitása 4380 mAh, ami bőven kell egy ilyen erőgépnek.
Mindez impresszív, ám valószínűleg a siker azon áll vagy bukik, hogy a belső képernyő hogyan bírja majd a gyűrődést – szó szerint. A Samsung ígérete szerint persze jól. A kijelző mögé egy strapabíró speciális zsanérrendszert építettek (a fenti videón 2:22-nél látható a működése). A mechanikai kivitel a gyártó szerint annyira stabil, hogy több százezer becsukást-kinyitást kibír. Hogy a több százezer pontosan mennyi, egyelőre nem tudni, de ha feltételezzük, hogy legalább 300 ezret, akkor napi 50 nyitás-zárással számolva 16 évig bírja a Galaxy Fold a strapát.
A készülék egyelőre 4G LTE kapcsolatra képes, de már tervezik, hogy az 5G-re is felkészítik.
Jelenből a legszebbek: van 5G-s Galayx is
Míg a Galaxy Fold a (közel)jövő, a Galaxy S10 család (S10e, S10, S10+, S10 5G) a jelen. Ezek sem olcsók, de kicsiszolt és erős modellek minőségi anyagokból, minőségi szolgáltatásokkal. Az árak széles spektrumban szórnak, a legolcsóbb modell, az S10e 260 ezer környékén indul, de a csúcsmodell, a Galaxy S10+ ára akár félmillióhoz is közelíthet. Az 5G-s modell Európában csak nyáron kerül forgalomba azokban az országokban, ahol már van-lesz elérhető 5G-s szolgáltatás.
A csúcsmodell lényegében egy kis laptop, amin akár üzleti alkalmazásokat is lehet futtatni, és az egy terabájtos háttértárú S10+-nél most már tényleg lehet értelme a DeX funkciónak, amivel teljes értékű számítógépként is használható.
A legjobb felszereltségű modell emellett exkluzív külsőt is kapott, például kerámia hátlapot. Az egyes modellekben a legfőbb különbség azonban a kijelző méretében, a hardver erejében, a tárhely nagyságában és a kamerák számában van.
Maga a kialakítás nem sokat változott az S9-ekhez képest. Van azonban néhány apróság, amin finomítottak. Ilyen például, hogy az ujjlenyomat-olvasót a kijelző alsó részébe építették, és egy ultrahangos szenzor érzékeli az ujjfelület barázdáit. Szintén újítás a keskenyebb káva, illetve az, hogy az előlapi kamerát nem a szenzorokat tartalmazó felületre építették, és a szenzorszigetet is áthelyezték.
Szintén apróság, de jó fícsör, hogy a teljes készülékcsalád alkalmas vezeték nélküli töltésre – ezt az Apple állítólag az idén megjelenő modelljeiben tervezi bevezetni.
A beszámolók szerint sokat javítottak a szoftveres oldalon, többek között okosabb lett a telefonok mesterséges intelligenciája, jobban képes igazodni a szokásainkhoz és a napi rutinhoz, és a hangvezérlés is fejlődött.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak