Mivel rukkol elő idén a tavalyi gyenge évzárás után az Apple? Megszólalt a legjobb Apple-jós, Ming-Chi Kuo.
Hirdetés
 

Tavaly gyászosan zárult az Apple pénzügyi éve. Bár a lejmenet legfőbb okaként az elemzők a kínai piacon zajló változásokat jelölték meg, az elemzések rendre megemlítették azt is, hogy az Apple az utóbbi időben nem jött elő olyan forradalmi újítással, ami indokolttá tenné például telefonjainak magas árát, sőt a kínai gyártók androidos készülékei sok szempontból felnőttek az iPhone-okhoz.

Ezért aztán igencsak felértékelődött azoknak az elemzőknek a véleménye, akik eddig pontosan előre tudták jelezni, mi várható a vállalattól. Ming-Chi Kuo közéjük tartozik. A hongkongi TF International Securities Group befektetési tanácsadó cég elemzője sem tévedhetetlen, de az esetek többségében nagyon jól ráérzett, hogy min dolgoznak Cupertinóban. Legújabb elemzésére azonnal lecsapott a MacRumors.

Kevésbé látványos újdonságokra számíthatunk

Kuo szerint idén is három új iPhone modell jelenik meg. A méret és a kialakítás sem változik, Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy a képernyők felső részén a szenzorokat tartalmazó részt csökkentené az Apple. Nem változik a kijelzőtechnológia sem, a 6,1 hüvelykes (XR) készüléknél marad az LCD, de kap a jelenlegi 3 GB memóriához 1 GB-t pluszt, míg az 5,8 és 6,5 inches modellnél az OLED. Utóbbiaknál viszont lesz egy látványos újdonság is: matt üveget kapnak.

Elképzelhető, hogy kamerarendszerben is lép az Apple, az elemző szerint a három között lesz olyan modell, aminek a hátlapjára három optika kerül. Emellett jön egy fejlettebb FaceID, valamint nagyobb akkumulátorokat használnak. Adnak egy pofont a szabványosítás híveinek is: az USB-C csatlakozót minden modellben lecserélik Lightning csatlakozóra.

Van néhány érdekesség is. Az egyik, hogy az Apple ultra-szélessávú (UWB – Ultra-Wide Band) rádiójellel oldja meg a beltéri navigációt. Ez a rádiófrekvencia ugyanis nagyon alacsony energiaszint mellett is biztosít lehetőséget az ún. nem-kooperatív radarképalkotásra, emiatt kiválóan alkalmas helymeghatározáshoz.

A másik érdekesség a kétirányú vezeték nélküli töltési funkció. A nagyobb kapacitású akkuk révén nem csak a telefon üzemideje növelhető, hanem a vele kompatibilis kiegészítők is tölthetők lesznek róla.

Nem csak a telefonokon frissítenek

Bár az Apple alapvetően egy telefongyártó cég (bevételeinek jelentős részét az iPhone-ok értékesítése adja), az elkötelezett felhasználói tábor minden egyéb termékre is figyel. (Az igazán elkötelezettek iPhone-on telefonálnak, MacBook-on gépelnek, iPad-en nézik a híreket, és AirPod-on hallgatnak zenét.)

Kuo a többi termékcsoportra is adott előrejelzéseket. Jön egy teljesen új dizájnú MacBook Pro 16-16,5 hüvelykes kijelzővel. Bár hogy ez a "teljesen új" pontosan mit takar, nem derül ki. Arra utalhat, hogy az Apple újratervezi a jelenlegi, 2020-ig szóló MacBook-fejlesztési menetrendjét. Emellett még egy újítást említett Kuo, a 13 inches MacBook Pro kap egy 32 GB memóriás opciót.

Az AirPod vezeték nélküli fülhallgató szintén kap vezeték nélküli töltést (talán épp az új iPhone-okról), frissül az iPod Touch és az iPad Mini, valamint jön két új iPad modell is.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.