Szerdán felfüggesztették a 4iG és az Opus kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén, mert a két cég olyan bejelentésre készült, amely erősen befolyásolhatja az árfolyamukat. Délutánra kiderült: az Opus Global, valamint a Konzum két alapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap 50 százalékot meghaladó többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt. fölött.
Mivel az két új tulajdonos 33 százalék fölötti részesedést szerez a 4iG-ben, a tőkepiaci jogszabályok értelmében nyilvános vételi ajánlatot kötelesek tenni 25 napon belül az informatikai vállalat minden részvényese számára. A vételi ajánlat nem lehet alacsonyabb részvényenként 2910 forintnál – írja a Portfolio.hu –, mert a 4iG papírjainak ennyi az elmúlt 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára.
Az ügyletet a GVH-nak is jóvá kell hagynia.
Tőkeemelés is lesz
Az Opus Global azt is bejelentette, hogy a nyilvános ajánlattételi szakaszt követően tőkeemelést tervez, mégpedig úgy, hogy a Takarékinfó Zrt.-ben lévő közel 25 százalékos részvénycsomagját apportálná a 4iG-be.
Az elmúlt években a 4iG nem a sikereivel került a sajtóba. 2015-ben még nagyon jól ment az előző évben nevet váltó cégcsoportnak, ez 2016-ban veszteségbe fordult, 2017-ben pedig már az üzemi eredménye is negatív volt.
A cég élén furcsa váltások is zajlottak. 2016 júniusában nevezték ki vezérigazgatónak a Microsoft kormányzati üzletágának korábbi vezetőjét, Sagyibó Viktort, aki két héttel később "előre nem látott személyes okból" lemondott.
A 24.hu szerint Sagyibó lemondása összefügghetett azzal a korrupciógyanús üggyel, amelynek kapcsán tavaly a Microsoft több fontos partnerével is szerződést bontott.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész