Az amerikai Microsoft belső nyomozása után vált meg a magyar leányvállalat három fontos LAR-partnerétől – írta a 24.hu.

Korrupciógyanús ügyek kivizsgálása után kemény és rapid intézkedéseket hozott a Microsoft Magyarország – értesült a 24.hu –, etikai okokra hivatkozva felmondta a legnagyobb négy ún. LAR-partnere (Large Account Reseller) közül hárommal – a Humansofttal, a RacioNettel és az Euro One-nal – a szerződését, és megvonta tőlük a Microsoft-temékekre vonatkozó értékesítési jogot.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a döntéssel a magyar vállalat óriási üzleti kockázatot vállalt, hiszen a Microsoft Magyarország közvetlenül nem értékesített a kormányzatnak és a közigazgatási szerveknek. Ezt a LAR-ok végezik nagy önállósággal, azok állapodnak meg a Microsoft írországi központjával is. A Microsoft Magyarország csak támogatást biztosít ezekhez az üzletekhez.

Egy személyi váltást gyanítanak a háttérben

A vizsgálat eredménye nem ismert, de a 24.hu cikke összefüggést lát a mostani döntés, valamint a Microsoft Magyarország vezetésében az utóbbi két évben lezajlott változások között. Tavaly állítólag váratlan volt Sagyibó Viktor távozása – sokáig ő irányította a kormányzati üzletágat. Sagyibót nyár közepén már ki is nevezték a 4iG élére, ahonnan két hét múlva "előre nem látott személyes okból" le is mondott. A lap szerint a szakmában sokan pletykáltak arról, hogy a Microsoft nyomására lett kéthetes villámlátogatás Sagyibó kinevezéséből. (A pletykákat erősíti, hogy valóban nehéz elképzelni olyan szeméyes okot, amire egy 4iG volumenű, ráadásul tőzsdei cég felső vezetőjének beiktatása után két héttel derül csak fény, és a kiválasztás során nem merült fel.)

A volt cégvezetőt az előző hónapban miniszteri biztossá nevezte ki Lázár János. Feladata a Miniszterelnökség hazai és uniós projektjeinek és a jelentős informatikai fejlesztéseket is tartalmazó Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program végrehajtásának az ellenőrzése is.

Ez után döntött a Microsoft a LAR-szerződések azonnali felmondásáról, ami a 24.hu szerint óriási felfordulást okozott a vállalat termékeire erősen építő közigazgatásban.

Az anyacég nyomozott

Az online híroldal úgy értesült, hogy az anyacég komoly belső nyomozást folytatott le a döntés előtt, amit Amerikából érkező szakemberek vezényeltek le, sőt egy magyar ügyvédi iroda segítségével át is világították a céget. A lap szerint elsősorban a Papp István vezérigazgatósága idejére eső üzletekre voltak kíváncsiak, azon belül is az állami szektor szerződéseire.

A 24.hu megkereste a Microsoft Magyarországot, és rákérdeztek, valóban volt-e belső vizsgálat a kormányzati szerződésekkel kapcsolatban, és hogy több vezetőt is a vizsgálat hatására bocsátottak-e el. A Microsoft Magyarország érdemben ugyan nem válaszolt, de nem cáfolta a vizsgálat tényét.

Piaci hírek

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.