Rendkívüli közgyűlésen választották a tavaly kinevezett Felső Gábor helyére a Microsofttól érkező Sagyibó Viktort a vállalat élére. Felső Gábor elnökként marad a cégnél.

Tegnaptól új vezérigazgatója van 4iG Nyrt.-nek. Rendkívüli közgyűlésen választották meg Sagyibó Viktort (a fenti képen), aki vállalatot tavaly április óta irányító Felső Gábort váltja. A vállalatcsoport korábbi elnök-vezérigazgatója a 4iG elnökeként folytatja.

A vállalatcsoport közleménye azzal indokolta a váltást, hogy a 26 éves cég olyan fejlődési szakaszba lépett, hogy szükségessé vált a vezető tisztségek átstrukturálása, szétválasztása. Így látják biztosíthatónak a nemzetközi szinten történő továbbfejlődést és az eredményes helyi működés fenntartását.

Sagyibó Viktorra többek között másfél évtizedes multinacionális környezetben eltöltött vezetői tapasztalatai miatt esett a választás. Sabigyó diplomáját és MBA fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának marketing szakán szerezte. 2001-től a Telenor Magyarország (és jogelődje a Pannon GSM) key account managereként, később értékesítési igazgatójaként dolgozott. 2008-ban igazolt a Microsoft Magyarországhoz, ahol kezdetben a szolgáltatási üzletágban a szolgáltatás-értékesítést irányította, majd az akkor létrejött oktatási szegmens vezetői feladatkörét látta el. 2012-ben átvette a teljes kormányzati üzletág vezetését, később pedig a nagyvállalati üzletág vezetése került a felügyelete alá.

A 4iG, illetve elődje, a FreeSoft 2004. óta van jelen a Budapesti Értéktőzsdén. A cég jegyzett tőkéje 1,88 milliárd forint. A tőzsdére 1,88 millió darab 1000 forint névértékű részvényt vittek, ezek 30 napos átlagára 2107 forint volt. Tavaly a cég árbevétele 16,5 milliárd forint volt, amiből mintegy 265 milliárd származott exporttevékenységből. Ez utóbbit 2020-ra évi 1 milliárdra szeretnék növelni.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.