Dr. Felső Gábor a cég arculatváltását is levezénylő Somlyai Gábort váltja a vezérigazgatói székben.

Mai közgyűlésén új cégvezetőt választott a tavaly név- és arculatváltáson átesett 4iG Nyrt. igazgatósága. A cég új vezérigazgatója dr. Felső Gábor, aki ezidáig a cég igazgatóságának elnökeként dolgozott. Felső Gábor legfontosabb feladata a cégcsoportszintű működés támogatása, a 4iG nemzetközi pozícióinak, valamint k+f tevékenységének további erősítése lesz. A kinevezés határozatlan időre szól.

dr. Felső Gábor

A szakember egyúttal igazgatósági elnöki pozícióját is megtartotta. A vállalat ettől várja a stratégiai és az operatív irányítási feladatok összehangolásának határozottabbá és hatékonyabbá tételét. Az új vezérigazgató kiemelte: az átszervezésre és a piacépítésre, valamint a fejlesztésekre fordított befektetések az idei és a következő években hozzák meg a várt eredményeket. Biztatónak nevezte, hogy a piacfeltáró és -fejlesztő tevékenység 2014 végén tapasztalt igen jó eredményei 2015-ben várhatóan folytatódnak és reményei szerint ez megmutatkozik a részvényesi érték stabil növekedésében is.

Az előző évben olyan piaci területek nyíltak meg a 4iG előtt, mint a környezetvédelem, az építészet, élelmiszeripar, melyek igénylik a k+f tevékenységet, ugyanakkor erős növekedési potenciállal is rendelkeznek – fogalmaz a cég sajtóközleménye.

A távozó vezérigazgató, Somlyai Gábor a továbbiakban a 4iG leányvállalatát, a Humansoft Kft.-t irányítja ügyvezető igazgatóként.

Felső Gábor Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett okleveles villamosmérnöki diplomát, majd ugyanott PhD fokozatot, majd a Heriot-Watt Universityvel közös képzésen MBA diplomát. Korábban vezető beosztásokban dolgozott a Vivendi Telecom Hungary Rt.-nél (később Invitel), majd 2004-től a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. értékesítési igazgatója. 2005-ben igazolt az Actel Távközlési Zrt.-hez, ahol kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, majd 2009-től a BME VIKING Zrt. vezérigazgatója. A 4iG-nél 2013 januárja óta az igazgatóság elnöke.

Közösség & HR

Suttyomban indított új appot a Meta

Az egyelőre csak az USA-ban elérhető Forum a facebookos csoportokra támaszkodva építene egy működésében a Redditre hajazó külön platformot.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.