Startup vízum bevezetését tervezi Nagy-Britannia – jelentette be Sajid Javid belügyminiszter.

A Brexit után sem akar lemaradni a globális technológiai versenyben az Egyesült Királyság. Sajid Javid belügyminiszter a londoni Tech Weeken jelentette be, hogy különleges vízumot biztosítanak a britek azoknak a személyeknek, akik az Egyesült Királyságban szeretnének vállalkozást indítani.

Sarokig tárt kapu szűrőkkel

A cél nagyon egyszerű: új és vonzó csatornát nyitni a tehetséges vállalkozók előtt azzal, hogy külföldiként is minél egyszerűbben és gyorsabban tudjanak vállalkozást indítani a szigetországban. Már létezik hasonló jellegű beutazási engedély, de az elképzelés szerint az új vízum azt is kiváltaná. Az életképes startupok ugyanis munkahelyet teremtenek, és ösztönzik a gazdasági növekedést.

A rendszerbe komoly szűrőket is beépítenek. Ugyanis a vízum megszerzésének feltétele a felsőfokú végzettség, vagy egy olyan támogató – vállalkozás esetében ez lehet akár egy akcelerátor is –, amely validálja az adott vállalkozás üzleti elképzeléseit.

A programot hozzáillesztik egyéb tehetségvonzó programokhoz, illetve az azokat támogató vízumrendszerhez. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy a kivételes tehetségeknek biztosított éves vízumkeretet is a duplájára emelik, így hamarosan kétezren kaphatják meg ezt a lehetőséget. A programot 2019-től indítanák.

Eddig is támogatták a befektetéseket

Az Egyesült Királyság eddig biztosított különleges vízumot tehetségeknek. Az ún. Tier 1-es vízumokra vállalkozók (legalább 200 ezer font befektetés), különleges tehetségek (a tudományterületükön kiemelkedőt alkottak), magasan képzett szakemberek és művészek, valamint befektetők (2 millió font befektetés).

London fogadókészségét a magyar startupok is érezhették. Az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége is aktívan bekapcsolódott abba, hogy innovatív megoldásokat fejlesztő vállalkozások kerüljenek be az elsősorban londi startup-világ körforgásába.

Az akkori nagykövet, Jonathan Knott, aki 2015-ig töltötte be a posztot, azzal ecsetelte lapunknak az Egyesült Királyság vállalkozástámogató szemléletét, hogy a szigetországban a legegyszerűbb vállalkozni. A cégalapítás gyors, a költsége jelképes, és kockázati befektetőből sincs hiány.

A nagykövetség és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) idén újabb kampányt indított, most már kifejezetten a Brexitre való felkészülés jegyében.

Piaci hírek

Szájkosarat raknának a britek a közösségi óriásokra

Hétfőn kemény jelentést tett az asztalra az Egyesült Királyság illetékes bizottsága. A Facebook-alapítót személyesen is felelőssé teszik amiatt, hogy az álhíreknek, a manipulációnak nincs megfelelő gátja, miközben a felhasználói adatokat nem védik megfelelően.
 
Két út közül választhatnak a magánfelhőben gondolkodó vállalatok. Vagy saját maguk alakítják ki a platformot, vagy bérelik azt egy szolgáltatótól. A nagy kérdés: hogyan lehet dönteni a két módszer között?

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.