Megismétlődött az öt évvel ezelőtti blama: vissza kellett vonnia a Microsoftnak az operációs rendszere frissítését, és arra kéri a felhasználókat, hogy további értesítésig ne telepítsék 1809-es verziót.

Rájár a rúd a Microsoftra, a tavaszi nagy frissítéssel sem volt minden rendben, de most sokkal súlyosabb a helyzet: a cégnek vissza kellett vonnia a Windows 10 legújabb frissítő csomagját. Tavasszal annak ellenére volt egy sor probléma, hogy a Microsoft egy hónappal eltolta a csomag kiadását.

Most sokkal nagyobb a baj

A néhány napja megjelent frissítőcsomagot sokan várták, mivel több új kényelmi funkciót is hozott. Mint írtuk, aki nem akarja megvárni az automatikus frissítést, akár kézzel is telepítheti a csomagot. Most csak reménykedhetünk, hogy kevesen tették. Merthogy kiderült: valami komoly probléma van a csomaggal.

Voltak egészen súlyos esetek is. Több felhasználó számolt be arról, hogy a frissítés után elveszett a gépről az összes adata: dokumentumok, képek, zenék stb. És ha valakinek nem volt biztonsági mentése, akkor azokra keresztet is vethetett.

Az adatvesztéshez képest az már csak apróság, hogy a frissített operációs rendszer összeakadt néhány Intel processszorral, valamint több alkalmazás, többek között a Microsoft Edge böngésző sem működött.

Felfüggesztették az új verziót

A Microsoft öt év után ismét a legradikálisabb eszközhöz volt kénytelen folyamodni. Ahogy 2013 áprilisában, úgy most is visszahívta a frissítést. (Megjegyzendő, hogy az öt évvel ezelőtti visszahívás olyan hiba miatt történt, ami nem okozott adatvesztést.)

A hétvégén a vállalat bejelentette, hogy egyelőre felfüggeszti, az 1809 verziószám alatt futó frissítést a felhasználói panaszokra hivatkozva. Mint írják, ezek a panaszok elszigetelt jelenségek, de mindenképpen ki akarják vizsgálni az okokat, mielőtt az automatikus telepítéssel a fél világra rászabadítanák a javítócsomagot.

További bejelentésig az aktuális Windows 10 a májusban kiadott 1803-as Spring Creators Update. A közleményben arra kéri a felhasználókat a vállalat, hogy ha már manuálisan telepítették az új csomagot, és azzal bármilyen gondjuk volt, lépjenek kapcsolatba a Microsofttal (illetve annak helyi képviseletével). És legfőképpen: egyelőre senki se telepítse az 1809-es verziót!

Időről időre voltak gondok a frissítésekkel

A Windows 10 előtt a Microsoft lényegében csak biztonsági frissítéseket, azaz hibajavításokat adott ki havi rendszerességgel, ám azok sem mindig sikerültek tökéletesre. Eddig a már említett 2013 áprilisi visszavonás mellett időről időre belefutottak abba, hogy a javításhoz kellett kiadniuk javítást.

Három éve például a decemberi hibajavító csomaghoz kellett patchet adni, mert annak egy komponense elrontotta a rendszer DHCP-kezelését, így a gépek rendszeresen leszakadtak a netről és a helyi hálózatról.

De a tavaly októberi frissítő csomag sem volt hibátlan. Egyes üzleti célú gépeknél kék halált okozott, amitől végtelen újraindítási ciklusba került a rendszer.

Az idei tavaszi csomagból is kiesett néhány csontváz, amivel kiérdemelte az évtized legbénább update-je címet. A felhasználók lefagyó Explorerrről, véletlenszerűen eltűnő asztalról, rossz SSD-kezelésről panaszkodtak.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.