Az egyik legnagyobb múltú japán technológiai vállalatnál a döntést komoly háború előzte meg a részvényesek és a menedzment között. A lépéstől természetesen azt várják, hogy külön-külön mindenkinek jobban megy majd.

Múlt hét végén hivatalosan is bejelentette a Toshiba, hogy a piaci körülményekhez való rugalmasabb alkalmazkodás érdekében három önálló vállalatba szervezi a konglomerátum meglévő egységeit. Az új cégek elnevezése a bejelentésig nem konkretizálódott.

Munkacímekre szakadva

Az egyelőre csak Infrastructure Service Co néven emlegetett egyik friss vállalat viszi tovább az energia- és infrastruktúra-üzletág elemeit, míg a hasonlóan frappán munkacímet viselő Device Co kapja útravalóul az eszközöket és tárolási megoldásokat. A maradék üzleti tevékenység pedig továbbra is Toshiba név alatt folytatódhat.

A vállalatbirodalmat jelenleg irányító Satoshi Tsunakawa vezérigazgató a terv előnyeit sorolva megemlítette többek között azt, hogy így az önálló cégek sokkal jobban tudnak fókuszálni saját céljaikra, miközben rugalmasabban reagálhatnak a piaci változásokra. Az elképzelések szerint a komplexitás csökkentése jó hatással lesz a költségszerkezetre is, az önálló lábra álló egységek pedig egészséges növekedést tudnak majd felmutatni.

A 2021-es pénzügyi év adatait nézve az Infrastructure Service Co csomagjában lévő üzletágak összesen 2000 milliárd jen forgalmat bonyolítanak az időszak alatt, míg a Device Co esetében ugyanez 870 milliárdra jön ki. Mindkét új vállalat esetében 3,3 százalék körüli átlagos éves bevételnövekedéssel kalkulálnak.

A forgatókönyv szerint a szétválasztás valamikor a 2023-as pénzügyi év második felében fejeződhet be, de erre még a részvényeseknek és az illetékes hatóságoknak is rá kell bólintani. A Toshiba közölte, hogy a szétválasztás a japán kereskedelmi minisztérium jóváhagyását bírja.

Nehéz időszak

A gyökereit egészen 1875-ig visszavezető konglomerátum körül az elmúlt években egészen extrém módon felizzott a levegő. A 2015-ben napvilágra került könyvelési csalás lejtmenetbe állította a cég szekerét. A vállalatbirodalom bizonyos üzletágak eladásával próbált víz felett maradni. Így például a Canonhoz került a Toshiba egészségügyi részlege, nem sokkal később még nagyobb összegért cserélt gazdát a memóriagyártó divízió, 2020-ban pedig a maradék PC-gyártási érdekeltségeit is felszámolta a japán cég.

A válságos időszakban pénzügyi mentőövet dobott egy csapat tengerentúli befektető a Toshibának, de ezzel házon belül került jó pár aktivista részvényes, akik az elmúlt időszakban megpróbálták a nekik tetsző irányba tekerni a kormányt. A vállalatvezetés azonban utóbbinak igyekezett ellenállni, és mint nemrégiben kiderült, ehhez akár kétséges akciókat is hajlandó volt bevállalni. Egy részvényesek által kedzeményezett független vizsgálat megállapította, hogy a cégvezetés a kereskedelmi minisztériummal közösen akadályozta meg bizonyos tulajdonosi körök fellépést a tavalyi részvényesi közgyűlésen. A történtek hatására a tulajdonosok idén júniusban a vállalat elnökét és más magas rangú vezetőjét is elmozdították a helyéről.

Piaci hírek

A vártnál lassabban másznak ki a gödörből az okostelefonok

Az IDC jelentősen visszavett idei forgalomra vonatkozó jóslatából. Az ok a sokszor emlegetett alkatrészhiány és a globális logisztikai kihívások.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.