Egy hete van kereskedelmi forgalomban a készülék, és máris számos panasz érkezett rá.

Nincsen szerencséje a Samsungnak a kijelzőkkel: az S8 után az S9 is display-gondokkal küzd. Csak, míg az előző generáció esetében a bevörösödés okozott problémát, az új modell esetében az érintésérzékeléssel akadnak gondok.

Halott zónák

Amint arról tavaly beszámoltunk, a korai vásárlók egy része a kijelző színárnyalatára panaszkodott. A közösségi médiában felbukkanó beszámolók szerint egyes Samsung Galaxy S8-példányok szokatlan, vöröses árnyalatot produkáltak, ami például a túlságosan meleg fehér szín megjelenítésében köszön vissza. Alig egy héttel később hivatalosan is bejelentette a Samsung, hogy szoftveres frissítést küld ki a vöröses árnyalatban pompázó okostelefonokra.

Ezúttal a Samsung saját fórumán és a Redditen (például itt) érkeznek a panaszok. A színárnyalattal ugyan nincsen különösebb gond, annál inkább az érintésérzékeléssel. Jelzések szerint egyes készülékek kijelzői nem mindenhol reagálnak az érintésre. Olybá tűnik, mintha ezen a téren halottak lennének a szenzorok. Valahogy így néz ki használat közben:

 

A fenti videóban látottak jól érzékeltetik, hogy az adott készülék kijelzője egy csíkban egyáltalán nem érzékeli az érintéseket. De nem mindenhol pont ugyanitt bukkannak fel a "halott zónák". Más beszámolók a képernyő tetejét vagy alját említik, vagyis úgy tűnik, hogy a jelenség nem korlátozódik egyetlen területre.

Még zajlanak a vizsgálatok

Egyelőre nem tudni, mennyire széles körű a probléma. A Samsung hivatalosan annyit ismert el, hogy korlátozott számú felhasználót érint. A cég aktívan vizsgálja az okot, egyben arra kéri az összes érintettet, hogy esetüket jelezzék a terméktámogatási részleg számára.

Néhányan egyébként megpróbálták saját kezűleg megjavítani a hibát. Az Android Police beszámolója szerint a kijelző érintésérzékenységének növelésével vagy a gyári értékek visszaállításával (factory reset) lehet kísérletet tenni, de a legbiztosabb módszer az, ha az érintett közvetlenül a Samsunggal veszi fel a kapcsolatot. A készülékre vonatkozó 1 éves garancia ugyanis lefedi ezt a fajta hibajelenséget.

Mivel a legújabb modellek nem rendelkeznek fizikai Home vagy navigációs gombokkal, ezért különösen fontos, hogy a kijelző minden négyzetmillimétere jól hozzáférhető legyen az emberi ujjak számára. Az érintésre nem reagáló területek nagy mértékben rombolják a felhasználói élményt és a márkába vetett bizalmat, amit csak nemrég tudott visszanyerni a dél-koreai vállalat.

A távol-keleti cég mobilos részlegét ugyanis komolyan megtépázta a Samsung Galaxy Note 7 akkumulátorproblémája. A kétszer is visszahívott készülékek az ezzel járó költségek, elmaradt bevételek és márkapresztízs-veszteség miatt közel 20 milliárd dollárjába kerültek a vállalatnak.

OLED-átállás, döccenőkkel

Nem a Samsung az egyetlen, melynek okostelefonjai display-problémákkal küszködtek. Amint arról beszámoltunk, a Google-nek szintén meggyűlt a problémája az OLED-kijelzőkkel, mely hibák egy részét szoftveresen igyekezett javítani a vállalat.

Az első – és talán legfontosabb – probléma, amit egy, azóta megjelent update képes megszüntetni, az a képernyő beégése. A hosszabb ideig változatlanul megjelenített tartalom szellemképe ugyanis eredetileg akkor is látható maradt, amikor már nem kellett volna ott lennie. Ezt az elhalványodás (fade out) mód igyekszik kiiktatni, amivel a kijelzőn megjelenített navigációs gombok rövid inaktivitás után eltűnnek. Ezzel csökkenthető a beégésük valószínűsége. Ahogy a maximális fényerő visszavételével is: a Google hajszálnyival lejjebb kurblizta ezt a paramétert, hogy kevésbé terhelje a panelt.

Három új színprofilt is hozott magával a késő őszi Pixel 2 XL frissítés, amivel azokat a panaszokat igyekezett kezelni a fejlesztő, melyek szerint a legnagyobb Google telefonon megjelenő színek kevésbé mutatnak jól például a Samsung Galaxy S8-hoz képest. Ezt a felhasználók a Colours menüben aktiválhatják, a boosted, a natural vagy a saturated profilok egyikének kiválasztásával.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.