A dél-koreai gyártónak közvetlenül is akár 17 milliárd dollárjába kerülhet a Galaxy Note 7 fiaskója, nem beszélve az óhatatlan presztízsveszteségről.

Miután a vízállónak hirdetett, Active fantázianevű – és nem mellesleg 800 dollárba kerülő – Galaxy S7 modellekről kiderült, hogy az ígéretekkel ellentétben nem minden esetben bírja a másfél méternyi vízmélységet 30 percen keresztül, a Samsung egy sokkal nagyobb fiaskóba is belefutott. A 900 dollárt közelítő Note 7 csúcstelefonokat már augusztusi megjelenésük után néhány héttel vissza kelett hívni a túlhevülésre hajlamos akkumulátorok miatt, de a csereprogram sem bizonyult sikeresnek: a beszámolók szerint teljesen leállították a Note 7 gyártását, ismét csak az akkumulátorok alkalmatlansága miatt.

Több területen is pofont jelent a visszahívás

Az minden bizonnyal a prémium sorozat végét jelenti, hogy a készülékek értékesítését másodszor is beszüntették, de ez a közvetlen veszteség mellett közvetetten még nagyobb kárt okozhat a Samsungnak. A piacvezető okostelefon-gyártó termékét a legrosszabb esetben tokkal-vonóval kitilthatják az USA-ból, ha az ottani szabályozó úgy dönt, hogy megtiltja annak bármilyen további értékesítését, egyben megfojtva a Note 7 márkanevet és hosszú minősítési procedúra elé állítva a Galaxy S8-at is.

A Credit Suisse szakértői szerint mindez azt jelenti, hogy a dél-koreaiak nagyjából 19 millió Note 7-es jövőbeni eladására vethetnek keresztet, ami a termékek teljes életciklusát figyelembe véve majdnem 17 milliárd dollárt húzna ki a Samsung zsebéből. Eddig nagyságrendben 4 millió Note 7 jött ki a gyárakból, a visszahívási procedúra költségei 1,6 ezer milliárd von (több mint 1,4 milliárd dollár) extra terhet jelentenek a vállalat negyedik pénzügyi negyedévében, akár 900 millió dollárral csökkentve a várható nyereséget.

Maga a Samsung Electronics egy 250 milliárd dolláros cégértékű, közel 70 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkező monstrum, amely lábon kihord egy ekkora pofont. A blamázs azonban megerősíti a konkurenciát (kifejezetten jól jön az iPhone-nak és a Google új referenciatelefonjának), és közvetve az elektronikai óriás más üzletágainak, elsősorban a komponensgyártó üzleti egységnek is rosszul jön – nem csak a konkrét bevételkiesés miatt, de azért is, mert befolyásolja a hasonló alkatrészek árát.

Nem az egyetlen, bár az egyik legdrágább

A Samsung botlása, bár a várható következményeket tekintve a párját ritkítja, közel sem példa nélküli. A CNBC híroldala összeszedett néhány elhíresült termékvisszahívási ügyet a konzumer informatikai iparág történetéből:

2006-ban a Dell, a világ akkori legnagyobb számítógépgyártója 4,1 millió noteszgépet hívott vissza ugyancsak a gyúlékony akkumulátorok miatt, amelyeket egyébként a Sony gyártott. Az Apple idén szánta rá magát, hogy kicseréli azokat a különböző, 2003 óta forgalmazott tápegységeket, amelyek állítólag az áramütés veszélyével fenyegetik a felhasználókat. Az Amazon ugyanilyen okokból szedte össze a 2015 szeptembere óta értékesített Fire táblagépek adaptereit.

2007-ben a Microsoft ügyfeleit már nem a Kék Halál, hanem a Halál Vörös Gyűrűje stresszelte. A leálló és újraindíthatatlan Xbox 360 játékkonzolok garanciáját a társaság visszamenőlegesen is 3 évre volt kénytelen meghosszabbítani, a javítgatások összességükben milliárd dolláros kárt okoztak a Microsoftnak. A 2015 márciusa előtt értékesített Surface táblagépekkel tápkábelével ugyancsak gondok voltak, bár ez magukat az eszközöket nem érintette.

Az internetre kapcsolódó otthoni eszközöket fejlesztő Nest pont azután kényszerült 440 ezer darab füstérzékelő eszköz visszahívására, hogy a Google 3,2 milliárd dollárért felvásárolta a céget. Az előző év réspiaci slágertermékei, a hoverboardok közül ennél is többet, 500 ezer darabot hívtak vissza az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.

A McDonalds ehhez képest is nagyságrendet lépett, több mint 32,6 millió darab, gyerekeknek szánt lépésszámláló csuklópántot volt kénytelen bevonni bőrirritáció és égési sérülések miatt. Az Intel ugyanilyen megfontolásból augusztusban szólította fel a vásárlókat, hogy azonnal küldjék vissza a Basis Peak fitnesz-okosórákat; az év végén magát a Basis Peak online szolgáltatásait is leállítják majd. A chipgyártó alig két évvel ezelőtt vásárolta fel a hordható elektronikai cikkeket fejlesztő Basist.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.