Összehasonlítottuk a két generációt, így kiderült, mennyivel tud többet vagy kevesebbet az új Apple okostelefon.

Végre hivatalosan is lehullt a lepel az új iPhone-ról, ezért összehasonlítottuk, hogy miben tér el az elődtől. Mindenek előtt a teljesítmény szempontjából: az Apple állítása szerint az új, A10 Fusion processzor 40 százalékkal gyorsabb, mint az iPhone 6S-ben található A9-es.

Miért kellett lecserélni a minijacket?

Míg azonban a CPU nyers erejének növekedése csupán egy örvendetes előrelépés, addig a fülhallgatók korábban prognosztizált csatlakozó-váltása már sokkal inkább megosztó lépés. Az Apple döntése szerint Lightning aljzat és ennek megfelelő dugó várja az új felhasználókat, akik a régi füleseiket dobhatják is ki az elektronikus hulladékgyűjtőbe. Vagyis, csak dobhatnák, mert ezt a húzást a Tim Cook vezette vállalat nem merte megtenni: a hetedik generációs iPhone-okhoz jár egy átalakító, amivel, ha kicsit kényelmetlenül, de továbbra is használhatók maradnak a minijack fülhallgatók.
 

A szabvány cseréjére egyébként a víz- és porállóság miatt is szükség volt. Igaz, hogy a Samsung Galaxy S7-hez képest valamivel korlátozottabb ezen a téren az almás okostelefon tudása (IP67 kontra IP68), tehát búvárkodni nem fogunk vele, de esőben biztonsággal használható a készülék, és attól sem megy feltétlenül tönkre, ha beleejtjük egy tócsába (kérdés persze, hogy milyen magasról).

És, ha már szóba került a hangkeltés: ez az első olyan almás telefon, amiben két hangszóró is helyett kapott. Sztereó kialakításának köszönhetően jobban szól a zene, nyilván a mobil környezet korlátjait azért nem tolja ki jelentősen a változás. Ha pedig továbbra is Apple fülhallgatót szeretnénk használni, arra is van lehetőség: a vállalat elrejtett a csomagolásban egy pár, vezetékmentes csatlakozást biztosító AirPodot.

Sötétlátó kamera, optikai zoommal és képstabilizátorral

Az új iPhone-nak már 625 cd/m2 fényerejű kijelzője van, míg a hatodik generációs modell csupán 500 cd/m2 paraméterrel bír. Hátoldali kamerájának felbontása nem változott, továbbra is 12 megapixeles, 4K-s videók készítésének lehetőségét kínálva. Ugyanakkor immár f/1.8-as rekesszel bír, szemben az előd f/2.2 értékével. Ennek köszönhetően javulhat a gyenge fényviszonyok között készített képek minősége.
 

És ez még nem minden; a Plus változat duplakamerás kialakítása optikai nagyítást nyújt (igaz, csupán kétszereset). Azaz a kamera által látott kép anélkül zoomolható, hogy az képminőség-romlással járna, mint a digitális zoom esetében. Mindezt kiegészíti az optikai képstabilizátor, aminek köszönhetően kevésbé fenyeget a bemozdulás veszélye. Igaz, ez a lehetőség már az iPhone 6 Plus változatában megjelent, tehát nem teljesen új funkcióról van szó.

Ugyanakkor a frontoldali kamera tekintetében látszólag visszalépés történt. A hatodik generáció még 7 megapixeles 1080p-s szenzorral volt ellátva, ezzel szemben az iPhone 7-ben egy 5 megapixeles, 720p-s kamera várja, hogy kielégíthesse a szelfiőrültek igényeit.

További változások

A készülék ugyan kisebb nem lett, ugyanakkor némileg könnyebbé vált. Az előző generáció 143 grammos tömegét egészen leheletnyit sikerült csak lejjebb faragni: a hetedik generáció 138 grammot nyom a mérlegen (a nagyobb, 5,5 inches képátlóval bíró Plus változat értelemszerűen nehezebb, 188 grammos).

Az új iPhone-ok három különböző kapacitással vásárolhatók meg; 32, 128 és 256 GB memóriaalapú tárhely várja a képek és videók tömegét. Mivel memóriakártyával való bővítéssel továbbra sem lehet számolni, ezért vásárláskor érdemes alaposan megfontolni, mennyi helyre is lesz szükségünk.

Az előddel szemben nyomásérzékennyé vált a telefon home gombja. Javult az akkumulátor üzemideje is; az előző generáció 10 órájával szemben egy töltéssel immár 12 órányi használatot ígér az Apple (LTE böngészés mellett). Erről persze majd a tesztek fognak valódi információval szolgálni.
 

Melyiket vegyem?

Még elkötelezett Apple-rajongók esetében is rendszeresen felmerül a dilemma az ősz kezdetén, melyik generációt érdemes választani. A fentiekből láthatóan eget rengető változások nem történtek, a Steve Jobs alapította vállalat nem most újította meg az okostelefon fogalmát - talán majd jövőre, a hajlított kijelzővel. Így akit a valamivel jobb kamera és a vízállóság nem hoz lázba, a minijack aljzat elhagyása pedig egyenesen taszít, annak érdemes lehet elgondolkodni a hatodik generáció valamelyik modelljének megvásárlásán.

Ezeknek a típusoknak az új iPhone-ok megjelenésével csökkenni fog az ára, persze androidos léptékben vett tömegtermék továbbra sem lesz belőlük. Az új modellek szokás szerint bődületesen drágán jelennek majd meg: 650 dollártól lesz elérhető a legolcsóbb modell – az USA-ban. Hazánkban ez a magas ÁFA és egyéb tételek miatt biztosan 200 ezer forint felett lesz, a 256 GB-os típus ára pedig jóval 300 ezer forint fölé skálázódik majd szeptember 23-a után.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.