Az elmúlt időszakban adatkezelési botrányok sorától szenvedő közösségi oldal a külső nyomásnak engedve tett egy valódi lépést az átlátható működés felé.

A Cambridge Analytica-botrány csak az elindítója volt egy sorozatnak, amelyben kisebb-nagyobb adatkezelési csontvázak potyogtak ki a Facebook sötét gardróbjából. Bár az alapító Mark Zuckerberg igyekezett minden ilyen eset után bizonygatni, hogy mennyire azon vannak, hogy az ilyesmi többé ne történjen meg (sőt legutóbb már maga kérte az állami beavatkozást), lényegi intézkedések helyett inkább csak újabb zűrös ügyekről lehetett hallani. Időközben azonban elkezdtek érkezni a cég pénztárcáját terhelő, hol apróbb, hol kifejezetten combos büntetések is. Úgy tűnik, utóbbi már kellő ösztönzést adott a változtatásra.

Elvágható lesz az adatfolyam

A Facebook tegnap egy blogposztban közölte, hogy egy új funkció érkezésével a korábbinál lényegesen nagyobb kontrollt biztosít a felhasználóknak azzal kapcsolatban, hogy a közösségi oldalon kívüli internetes tevékenységekről mennyi juthasson vissza hozzá. Az Off-Facebook Activity, azaz a Facebookon kívüli netezés monitorozása alapvető fontosságú a cég számára, hiszen a külső oldalakon, alkalmazásokban folytatott tevékenységgel képes jól célzott hirdetéseket megjeleníteni. (Ezért van az, hogy ha egy webáruházban rákeresünk a rotációs kapára, akkor onnantól kezdve a közösségi oldalon is lépten-nyomon ilyen termékeket próbálnak a hirdetésekben eladni nekünk.)

Az új lehetőséggel a felhasználók nem csak azt nézhetik végig, milyen oldalak milyen típusú adatokat csorgatnak vissza, hanem ezeket a csatornákat fel is számolhatják. Pontosabban a jövőbeni adatküldést lehet majd egyesével, vagy akár egyszerre kiikszelni, a már Facebooknál lévő adatkészlet (legalábbis a rendelkezésre álló információk alapján) viszont nem lesz törölhető. Ha későbbiekben meggondolnánk magunkat, akkor bármelyik oldal és alkalmazás számára újra megadhatjuk az engedélyt az adatküldésre.

 

 

A nagyüzemű letiltásra azonban még várnunk kell, mivel a funkció igen korlátozottan élesedett a héten. Egyelőre csak Írország, Dél-Korea és Spanyolország részesült az újdonságból, a többieknek szakaszosan érkezik majd a funkció. Jövő hétre azért még ne várjuk, mert a cég hónapokban jelölte meg a frissítési ciklus időtávját.

Soványabb lesz a fejőstehén

A Facebook egyébként magában a blogposztban is konkrétan megemlíti ennek az új lehetőségnek az üzleti veszélyét, jelesül azt, hogy ha kellően sokan élnek vele, az jelentősen rontani fogja a cég hirdetési rendszerének hatékonyságát. Ez pedig értelemszerűen kisebb reklámbevételeket jelentene, miközben a vállalatóriás bevételeinek elsöprő hányada ebből keletkezik.

Más kérdés, hogy valódi választása már tényleg nem nagyon van a cégnek, amellyel kapcsolatban már a feldarabolás lehetősége is felvetődött az USA-ban. A már említett fajsúlyos bírságok ugyan egyelőre nem ürítették ki a kincstárat, de huzamosabb ideig biztos nem szeretné a vállalat milliárd dolláros tételekkel nehezíteni a büdzséjét. Arról nem is beszélve, hogy az adattovábbítási módszerrel kapcsolatban már elmarasztaló bírósági ítélet is született néhány hete Németországban.

Közösség & HR

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.