Már az idén elérhetővé válhat az Amazon műholdas internete
A Starlink versenytársának szánt Leo közel 400 műholddal rendelkezik, és nemsokára beindítaná publikus szolgáltatását a megfelelő földrajzi területeken.
A Starlink kiesései a Pentagon veszélyes függőségére is rámutatnak
Többször előfordulhatott már, hogy leállások és csatlakozási problémák zavarták meg az amerikai haditengerészet dróntesztjeit, de a szakértők szerint így is megéri nekik a Starlink alacsony költsége és lefedettsége.
Macska-egér játékot játszik a Starlink az iráni hatóságokkal
A belföldi hálózat megbénítását követően az iráni kormányzat most a Starlink ingyenessé tett műholdas internetszolgáltatását is megpróbálja kinyírni, amihez a feltételezések szerint az oroszoktól vett eszközöket és módszereket is felhasználhatja.
Musk műholdjai segíthetik megtalálni az amerikai lopakodókat
Legalábbis erre jutott egy állami támogatással működő kínai kutatócsoport. A bejelentéssel kapcsolatban azonban erős kérdőjelek sorakoznak.
Musk Starlinkje nem blokkolja Musk X-ét
Brazíliában egy bírósági ítélet miatt napok óta elérhetetlen az egykori Twitter. Kivéve a szintén a techmilliárdos érdekeltségébe tartozó, műholdas internetet biztosító Starlink ügyfeleinek.
Úgy fest, mégsem őrületes siker Elon Musk Starlinkje
Bár a SpaceX műholdas internetes szolgáltatása állítólag már tavaly nyereségessé vált, a Bloomberg beszámolója alapján ezt nehéz számokkal alátámasztani.
Újabb 100 műhold kivégzésére készülnek a Starlinknél
Elégetik a légkörben azokat a korai verziójú eszközöket, amelyek egyelőre jól működnek, de már a kelleténél nagyobb kockázatot jelent a meghibásodásuk.
A Starlink a traktorokat is rákapcsolná az internetre
A munkagépeket gyártó John Deere 2030-ra már bevételeinek 10 százalékát húzná a szoftverszolgáltatásokból, ehhez azonban stabil online kapcsolatra lesz szüksége a félreeső helyeken dolgozó gépein is.
Úgy tűnik, Musk sikeresen lefelezte 2023-ban az X hirdetési forgalmát
Az új tulajdonos továbbra is sikeresen tartja távolt megszólalásaival a hirdetőket, az X idén már biztosan nem fogja teljesíteni a reklámbevételekről szóló célkitűzéseit. – állítják a Bloomberg forrásai.
175 milliárd dollárra tartja saját magát a SpaceX
Kérdés, hogy talál-e olyan befektetőt, aki ilyen árazással is bevásárolna a részvényeiből. A vállalat egyelőre nem megy tőzsdére, de ezzel meghaladná az eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetések értékét is.

 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.